2012. július 31., kedd

Elkészült a naptej

Jelentem, megfőztük:) A csomagot hét elején redneltük, és hétvégén már ksézült is a naptej. Azért írom ezt le, mert minden honlapon csak az elkészítés van fenn, de a tapasztalatok már nem. Így én ezt most pótlom.
Először is, az elkészítés semmiféle konyhai jártasságot nem igényel, mert ahogy a recept is szól, gőz felett kell olvasztani és melegíteni, ennyi.
A méhviasz néhány perc alatt megolvadt, a belekerülő többi olajjal együtt pedig úgy nézett ki, mint az olvasztott margarin.
A végén került bele a cink oxid, ettől lett vajszínűbb, olyan puding féle.
Még melegen a lábosban hagytuk, hogy ne a műanyagot olvassza, aztán amikor langyos volt, beletöltöttük patikában vásárolt műanyag tárolóba és kész! Amikor teljesen kihűlt, felvette a krémes állagot, nagyon szépen kenhető.
Azt el kell mondanom, hogy én és férjem is ezt használjuk, 16 után vagyunk kinn a napon kisfiunkkal és egyikünk sem pirul vagy ég meg, pedig korábban volt rá példa naptejjel bekenve...
Így bátran ajánlom mindenkinek nemcsak kipróbálásra, hanem rendszeres használatra is:)
Mi napvédő ruhával használjuk, ami 50 faktoros, így kezek, lábfejek és arc kerül bekenésre.
A naptej és az UV ruha megtekinthető.



2012. július 17., kedd


Naptej, napozás babáknak 1 éves koron túl – naptej, készítsd el magadnak, napvédő ruha babára

Tavaly nagyon könnyű dolgom volt, mivel kisfiam 2-6 hónapos volt nyáron, így nagyrészt csak feküdt és kúszott a vége felé, így könnyű volt napernyővel árnyékolni. Persze a nap nagy részét így is benn töltötte, védtem a sugárzástól, mert igen, a fákon és a felhőkön is keresztüljut a káros sugárzás. Emellett a babakocsi sem nyújt megfelelő védelmet, a textil pelusról nem i beszélve. Szóval, aki eddig így árnyékolt, érdemes átgondolnia a dolgokat.
Szakemberek véleménye megegyezik abban, hogy 1 éves gyermek bőven kap elég napsütést sétáláskor, levegőztetés alatt, nem kell neki napra mennie, illetve napra vinni, sőt egy éves korig érdemes kerülni a közvetlen napsugárzást.
1 éves kor után lehet „napoztatni” a gyermeket. Ez persze nem közvetlen napozást jelent, hanem napos időn való tartózkodást
Ahogy azt több helyen olvastam, napi 15 perc az, ami megengedett krémek és fényvédelem nélkül, de és itt a de a fontos: csak a kezeket és az arcot érheti ekkor a napocska!
Vagyis 15 perc bekenés nélkül, játék a szabad levegőn, de semmiképpen nem 10-16 (igen, ez már új)  között és nem tűző napra kifektetve. De csak arc és kezek.
Akkor ezt hogy is kell elképzelni? Úgy, hogy a gyermek teste fényvédelemmel el van látva, és az idő letelte után jöhet a krém az említett testrészekre is.
No, de milyen krém is legyen ez? Hát ez igazán megér egy kis boncolgatást.
A szakirodalom szerint kétféle fényvédelem van: fizikai és kémiai.
A fizikaiak előnye, hogy nem kell előre bekenni magunkat, mert ezek felvitelkor biztosítják a fényvédelmet, részben beengedik a jótékony, D-vitamin képződését segítő UVA-t, hatékonyan szűrik az UVC-t, csak természetes anyagokat tartalmaznak, nincs benne tartósítószer, színezék, illatanyag, mérgező anyag stb.
A kémiaiak ezzel szemben 20-30 perccel előre fel kell kenni, parabéneket (hormonokra ható anyag), alumíniumot (rákkeltő), PABA-t (bőrirritáló), Padimát-O-t és Parsolt (uv szűrők a bőrre kerülve, de napfény hatására reakcióba lépve DNS károsítók) tartalmazhatnak, még a baba naptejek is. Mivel UVA és UVB szűrők, (UVC-t többnyire nem szűrik), ezért javasolja sok gyermekorvos a D-vitamin adását egész évben, mert megakadályozza ennek is a képződését.
A kémiai fényvédők úgy védenek, hogy egyrészt elnyelik a sugárzást, másrészt a benne lévő titánium dioxid és cinkoxid segítségével vissza is verik azt.
Ennek tudatában jobban járunk, ha gyermekünket megfelelő ruházattal látjuk el, még a nagy melegben is felöltöztetve, fényvédő kalappal ellátva.
Amíg kis országunkban az 50-es faktorú naptejeket favorizálják (éljenek a gyártók, akik francia, német gyárak, EU vezető országok), addig más országokban (Ausztrália, USA, Nyugat-Európa felvilágosult lakói) inkább a 30-as faktornak megfelelő fizikai fényvédőket részesítik előnyben, amely kimutatva közel 1,3 %-kal ad gyengébb védelmet az 50-es faktorral szemben, nem beszélve az összetevők közötti különbségről.
Így hát érdemes elgondolkodni, hogy mit is kenjünk magunkra és kisbabánkra.
A férjem hosszas és kitartó kutatómunkájának hála összeállította a naptejünket, így már el is tudjuk készíteni.
Persze rendelni is lehet készen Amerikából. Rendeltünk is, mert gyorsnak gondoltuk, 1 hónap alatt el is juttatta a kapcsolattartó a termékeket hozzánk. Ráadásul elég drága is, így gondoltuk, megcsináljuk ugyanezt itthon, kevesebből.
Itt megtekinthető a naptej.

Íme a recept:

45g sheavaj
45g kakaóvaj (finomítatlan, barnás színű legyen)
50 ml finomított kókuszolaj
40g méhviasz
65 g cinkoxid
50 ml szőlőmagolaj
30 ml jojobaolaj

Elkészítés:
A méhviaszt és a kakaóvajat gőzfürdő felett olvaszd fel, majd mehet hozzá a shea vaj és a kókuszolaj. Ha összekeverted, vedd le a tűzről és adhatsz hozzá illóolajat (ne citrust (citrom, narancs, grapefruit), mert fényérzékennyé tesz, inkább eukaliptusz, levendula legyen), majd keverd bele a cinkoxidot. Lassan adagold, hogy jól elkeveredjen.
Így egy jól kenhető naptejet kapsz, de ha jobb kenhetőséget akarsz, akkor 30g méhviasz is elég. A hatását láttam, jó kis vízlepergető hatású, önmagában 15-20-as fényvédelemnek felel meg.
Így szagtalan krémet kapsz, de ha illatot szeretnél, akkor az illóolajjal tudsz segíteni rajta, de csak keveset.
A neten érdemes nézelődni, hogy melyik az a shop, ahol mindent egy helyen megkapsz. Így aztán rendesen lehet spórolni.
Egy ilyen csomag beszerzése szállítással (1.200Ft) együtt, 10.000Ft körüli, de abból kétadagnyit, tehát 600 ml naptejet tudsz készíteni. A recept persze 300ml körüli, de a kiszerelés, ahogy a csomagot küldik, a legtöbb terméknél 100g , illetve ml. Így ha van ismerősöd, akivel összefogtok, akkor rendelhettek együtt és meg tudjátok felezni a küldött mennyiséget, így aztán még olcsóbban jön ki. A bolti naptejek árához viszonyítva pedig.. hát jól néz ki.
Jó főzőcskétJ
Azóta olcsóbb megoldást találtunk, itt.
A fényvédelmünkhöz hozzájárul még az, hogy rendeltünk egy fényvédő ruhát (Magyarországról és az USÁ-ból is) ami olyan, mint egy szörfruha, csak 50 faktoros fényvédős. Kisfiam szereti, nem zavarja a játékban. Most már napközben is ez van rajta a nyaraláskor, nemcsak a parton. Nem zavarja, nincs melege, gyorsan szárad. Amíg ez nem jött meg, hosszú ujjú inget adtam rá felhajtott gallérral, lábszárig érő rövidnadrággal vagy épp hosszúval, cipővel és zoknival, baseball sapival. A szabadon lévő részeket a gyógyszertárban beszerezhető kakaóvajjal és cink oxiddal kentük addig.
A mi fényvédelmünk most így néz ki: 50 faktoros fényvédő ruha, mely a csuklókig, bokáig ér, a kezek, lábak, arc bekenése fizikai fényvédővel, fejre 50 faktoros fényvédő kalap.
Mindezek persze férjem kutatómunkáját dicsérik, én csak most learatom a babérokat, de ő volt az, aki mindezt kinézte, kiszámolta, összeválogatta, megrendelte. Hát ilyen férjem vanJ

Keresztelő szervezése

Úgy döntöttünk még kisfiam pár hónapos korában, hogy igen, meg lesz keresztelve. És bár mi nem esküdtünk templomban, gyermekünknél úgy döntöttünk, hogy megadjuk neki az esélyt arra, hogy maga döntsön arról, milyen vallást szeretne gyakorolni felnőttként. Ehhez pedig legjobbnak a keresztelőt láttuk.
Engem is vitt a nagymamám kiskoromban templomba és jártam hittanra is, megadom kisfiamnak is ezt a lehetőséget, aztán majd meglátjuk.
Az első és legfontosabb a keresztszülők kiválasztása volt. Hát sokat nem kellett gondolkodnunk, ugyanis van egy nagyon kedves barátunk, akik mindig segítenek nekünk, ha bármi gondunk is van. Így egyértelmű volt, hogy őket válasszuk. A felkérést majd! 1 éve megkapták, de az esemény egész júliusig húzódott.
Én azért vártam eddig, mert szerettem volna, ha az éjszakáink egy kicsit nyugisabbak legyenek, vagyis egy kicsit aludni is tudjak. Nem láttam értelmét, hogy hulla fáradtan, a napközbeni alvásunkat beáldozva, két szoptatás között legyen ez az esemény. Nekem elég macerás lett volna. Így vártunk, hogy kisfiam éjjel jobban aludjon (most alussza át az éjszakát, 14 hónaposan).
Befáradtam a plébániára a leendő keresztanyával és megbeszéltük az időpontot és a teendőket. Fizetni a keresztelőért nem kell, csak az egyházadót kell befizetni, ehhez csekket kaptunk is a helyszínen. Pluszban még a keresztelő forgatókönyvét is, ezt kell áttanulmányozni, vagyis, hogy mit kell válaszolni a papnak a kérdésekre.
Ezután kellett egy hely, ahol megtartjuk utána az ebédet. Én nem is gondoltam főzőcskére, mert a lakásunk sem alkalmas arra, hisz társasház és hát nem is szerettem volna ezzel bíbelődni.
Így kinéztünk a templom közelében lévő éttermet, ahol le is foglaltuk az időpontot. Később még visszamegyünk a menüt egyeztetni.
Szerettünk volna fotókat is, így egy profi fotóst kértünk fel. Videózáshoz viszont a családból kértünk fel, sógorkomátJ
Tortát is rendeltem, gyümölcsöset.
Ezután jött a nagy vadászat: keresztelő ruhát találni kisfiamnak. Jöttek először a turkálók, sajna sehol nem találtam neki valót. Bizományi a következő, ott sem volt semmi. Aukciókat figyeltem a neten, sajna, 80-as méretben, fiú ruha igazi ritkaság! Ezt nem gondoltam volna. Végül vettem egy 3 részes, új, fehér ünneplőt, ami zakóból, ingből és nadrágból állt. Elég drága, 5,700Ft volt, de úgy voltam vele, hogy ha keresztelő után eladom, mondjuk 5.000-ért, akkor csak 700Ft-ba került a ruha. Így már nem vészes, sőt!
Egy ideig úgy gondoltam, hogy az utcai cipőt adom kisfiamra, de a kék utcai a fehérrel nem igazán tetszett, így elkezdtem cipőt vadászni. No, ez még nehezebb volt! 21-22-es kisfiam lába, így ebben a korban pont alig kapni fehér cipőt. Mert hát keresztelőkor még a puha talpú babacipőket szokták feladni, kisfiamnak viszont ezek már kicsik. Így hiába nézelődtem a Tesco-ban a 12-18hónapos babákra való fehér cipőket, azok igen kicsik voltak rá. Itt kell megjegyeznem, hogy 9 hónaposan, kocsi cipőnek vettünk ebből a kategóriábólJ
Következtek a keleti voltok, hátha találok olcsó cipőt. Olcsó lett volna, de fehér! Sajna, fiúban nem menő, lányban rengeteg, fiúban egy semL Az összeset körbejártam, semmi. Néztem cipő boltokat is, de márkás, új, 6000Ft-os cipőt már nem akartam venni, kisebb esélyt láttam ugyanis arra, hogy el tudom majd adni.
Neten is nézelődtem, semmi. Aukciók, semmi.
Végső elkeseredésemben bementem egy bizományiba, és ott találtam tornacipőt, ráadásul kétfélét! Még válogathattam is! Nagyon megörültem, sikerült is megvenni, jó volt a méret! Szuper, ezzel végeztem is az előkészületekkel.
A keresztelő időpontjához közeledve egyszer telefonált a pap, hogy későbbre kell tenni a keresztelőt, a katolikus iskolások ballagása miatt. Ezzel nem is lett volna gond, ha a keresztszülőknek épp nem akad elfoglaltságuk pont abban az időpontban. Így gyors telefon vissza, hogy nekünk még sem jó, majd hosszas egyeztetés, pap, keresztszülők, étterem, fotós, hogy mindenkinek jó legyen. Sikerült végük, két hét csúsztatással mindenkinek jó volt az időpont.
Így lett egy kis idő, tortát áttenni, éttermet fixálni.
Az időpont közeledtével az étterembe elmentünk menüsort egyeztetni. Mi nem kis lazira gondoltunk, így nem rendeltünk sok kaját. Mivel majd! 40 fok volt, hideg gyümölcslevest kértünk, cordon bleu-val (és nem gordon blue!), natúr feta sajttal és szárított paradicsommal göngyölt husival, salátával, steak krumplival. Ennyi.
A nagy napon a rokonság már a misére is benn ült, mert így illik. Én kisfiammal a mise végére mentünk oda. Nekem kellett ébresztenem, mert jól alszik, így gyors öltözés, Anya már sminkben, félig felöltözve. Aztán minden a helyére került, kisfiam gyönyörű és elegáns volt így felöltözve. A mise végén már ott is voltunk és néhány perc után kezdődött is a szertartás. Keresztanyjánál volt végig. Az elejét jól viselte, lekötötte a látvány, de a közepétől már megunta és el akart menni. Ekkor kezdődött egy kis birkózás, de keresztanyja megbirkózott vele.
Maga a keresztelés jól zajlott, vízszintesen hátradöntöttem kisfiam, aki ennek láthatóan nem örült, húzta fel magát, de sírni nem sírt. A leöntés után felült és látványosan meg volt sértveJ Még egy kicsit ücsörgött, meghallgattuk a papot, aztán fotózkodtunk.
A végén megkaptuk az emlékpapot is, amink nagyon örültünk.
A szertartás után irány az ebédlő, 40 fok volt, szomjasak voltunk. Az ajándékozás után bementünk a hűvösbe és ott hűltünk le. Kisfiamat át is öltöztettem, pólót húzott a hőségben. Benn mindenki játszott vele, nekem alig kellett ránéznem. Az ebédből szépen evett, ízlett neki a gyümölcslevesé s a husi zöldségekkel is. Tortát is kapott, néhány kanállal adtam neki.
Ebéd után gyors átöltözéssel elindultunk strandolni, és a teljesen felforrt csapat a vízben hűsölt estig.
Nagyon szép nap volt, sokáig emlékezni fogunk ráJ

14. hónap – tejital, tejpép, de melyiket?

Már-már közhelynek számít, ezért le sem írom, hogy megint eltelt egy hónap…
Tényleg gyorsan telik, nekem meg egyre kevesebb időm van gép előtt ülni. Mert kisfiam rákapcsolt és megy, mint a golyó. A járással már semmi gondunk nincs, sőt, szépen szaladgál is. A játékok nem igazán kötik le, inkább csak a kerekes dolgok: bicikli, babakocsi, autó. És minél nagyobb a kerék, annál jobbJ
A manipulációja sokat változott, ügyesen csippent fel dolgokat két ujjával. Most épp két kezes, egyszer a ballal, máskor a jobbal fogja a kanalat vagy a játékokat. Próbálgatja mindkettőt. Az egyszerű utasításokat megérti: hozd ide, kérem szépen, de ezeket is: nem szabad, azt ne, jujuj, ó-ó, vigyázz, szúr, veszélyes, oda ne nyúlj stbJ
Az összes szekrény mostanra gyerekzárat kapott, mert nincs olyan hely, ahova ne szeretne benyúlni. A konyhában egy kedvence a receptes kosaram, azt már számtalanszor szétdobálta és elfutott vele, de most azt is lezártuk, hisz turmix is van ott. Így be kell érnie a neki szánt fiókkal, azt lehet pakolniJ
Beszélni próbál, próbálja utánozni a hangokat. Szótagokat, hanglejtést utánoz: jajaja, bebű, lagylagy, bijubi (bármit is jelentsenek), autó, kicsit selypítve.
A „mit mond a „valamilyen álltra a csacsit és halacskát szépen utánozza.
Étvágy a meleg miatt csökkent, de nem aggódom, én sem eszek annyit, mint előtte (pedig tudnék).

Amit mostanában eszik:
Reggeli: tejpép 3 kanállal készítve
Tízórai: sajt és kenyér, vagy gyümölcs magában, darabolva vagy reszelve gabonával, tejital
Ebéd: főzelék feltéttel
Uzsonna: tejpép 3 kanállal készítve
Vacsora: sajt és kenyér, vagy főzelék, tejital
9 körül: tejpép 3 kanállal készítve

Kipróbáltuk a tejitalt, most a 12 hónaposaknak valót. Sajna nem ízlett neki, de vettem hozzá egy vanília ízesített gabonát, azzal ímmel-ámmal elfogyasztotta. A gabonát lassan lehagytam és csodák csodája, megissza magában is a tejecskét.
Mosható pelenkáról itt.
Én nem akarok neki színtejet adni, mert annak a minőségi összetétele nem igazán felel meg kisfiamnak, mivel magasabb a fehérjetartalma és kevesebb vitamint is tartalmaz, néhány pedig abszolút nincs benne. Ezzel szemben a tejital pedig ideális választás. De nem mindegy, melyik. Hosszasan keresgéltem, mire rátaláltam a legjobb tejitalra. Én amiket nézegettem, nem voltak szimpatikusak, mivel a legtöbben vagy cukor vagy szójalecitin van. A cukor tudjuk, miért nem jó, én nem örülnék, ha gyermekem naponta rendszeresen cukros löttyöt inna, 2x- is. A szójalecitin, bár itt nem írják a dobozra, nem tudom, miért. Ez E322-ként ismeretes emulgeálószer. Nemcsak tejitalban, de sajna tejpépben is találtam ilyet. Nem azzal van a gond, hogy eszünk ilyet, hanem az, hogy elég sok mindenben benne van, és a sok-sok szója fitoösztrogénként viselkedik a szervezetünkben. Kisfiúknak különösen nem jó a női hormon, alacsonyabb spermaszámot idéz elő, de lányoknak sem jó. Nem beszélve a szója allergizáló hatásáról vagy a génmódosított szójáról. Így hát alaposan érdemes elolvasni még a tejpépek és tejitalok oldalán lévő összetételt is! Meglepődünk, az biztos.
Egészséges babahordozók széles választéka itt.
A forró július eleje miatt ugyanúgy ülünk benn a szobában, mint télen, csak most hűsölésre vágyunk. Délelőtt már ki sem megyünk kicsit sem a forróság és az UV sugárzás miatt. Majd, ha enyhül az idő, kimerészkedünk, de addig fő a biztonság. Írok majd egy bejegyzést az UV védelemről és a naptejekről is, ez megérdemel egy külön fejezetet. Ha tudnánk, mit kenünk magunkra és gyermekeinkre! Hormonszerű anyagok ,napfény hatására rákkeltő anyagok, alumínium stb. És ez csak egy kis ízelítő. Szóval írok erről is.
A nagy meleg miatt alig strandolunk. Bár többen ezt furcsállják is, kérdezik is, hogy miért nem megyünk, a válaszon is meglepődnek: mert meleg van. Szerintem semmi keresnivalója egy 1 év körüli gyermeknek a napon, főleg a déli órákban.
Megfelelő UV védelem vegyszerek nélkül..
De amikor én is azt érzem, hogy 4-kor még perzsel a nap és 10 perc után fél liter vizet iszom meg, annyira kiszáradok, addig úgy vagyok vele, hogy kisfiamnak erre nincs szüksége és marad a hűvös. Hétvégente azonban mi is elmerészkedünk fürdeni. Egész nap felöltözve, árnyékban mászkál kisfiam, sapkával a fején, bekenve. Nagyon nehéz egy mozgó gyermeket árnyékban tartani, de azért sikerül, nem ég meg. Aztán, amikor árnyék van a strandon, lemegyünk mi is és mehet a pancsi. Kisfiam inkább a parton szeret lenni, ott mászkál sokat, néha még gereblyézik is egyet. A vödörrel próbál meregetni, a kannából rázza ki a vizet. Benn a vízben szorosan kapaszkodik, az úszóban nem érzi biztonságban magát. Dobol a bóján és bambuszt kér minden alakalommal. Meleg a víz, közel 30 fokos, így sokat benn tudunk lenni, szépen lehűlünk Szeliden. Nincs tömeg, csak szép part. Ez kell nekünk. Ha majd lehűl az idő, többet strandolunk, csak akkor kevesebbet leszünk majd a vízben, hisz a hűvös vízben kisfiam sem szeret maradni.
Öko mosószerek biztosítják a vegyszermentes háztartást.

13. hónap – tojáskrém, zöldségkrém készítése házilag

Nem gondoltam, hogy kisfiam még mindig szopizni fog, pedig így van. A nappalról már teljesen leszokott, már csak az esti maradt meg, ez rendszerint 2 alkalom. Ezt már egész jól lehet bírni. E mellett persze még előfordul, hogy kell utána adnom neki tejpépet, mert bizony kevés neki a szopott mennyiség. Ekkor adok neki fél adag pépet egy kanálnyi gabonával dúsítva, azzal elvan egy ideig. Azért ezt adom neki, mert a tejitalt még mindig nem hajlandó éjszaka meginni. Már nappal úgy, ahogy elfogadja, de ekkor sem mindig. Próbálkozom, de egyelőre fele-fele arányban issza és öntöm ki. De lassan haladunk előre. Ha meg is issza, akkor is csak fél adagot. Nem baj, majdcsak egyszer…
Mozgásában rengeteget ügyesedett, már önállóan megy stabilan, lejtőn és emelkedőn is. A kezét kevésbé engedi fogni, többször kihúzza, ő próbálkozik, én kitartok. Így a sétáink elég nehézkesek, mert hát nem lehet mindent megfogni és megenni.
Nappal már csak egyszer alszik, de ez megnyúlt, általában 2-3 óra.
Sokat „beszél”, hangokat próbál utánozni. Babanyelven karattyol, mosolyog, nevet.
Enni szépen eszik, de ha nagyon meleg van, akkor ez bizony az étvágyán is meglátszik. Nem baj, én sem eszek olyankor sokat.

Enni már sok mindent eszik.
Reggeli: 6 körül fél adag tejpép,
Tíz körül: kenyér sajttal, olajjal, tejital próbálkozás
Ebéd: főzelék, sajttal vagy husival,
Uzsi: gyümölcsös tejpép
Vacsi: kenyér, olaj, sajt, tejital próbálkozás.
Próbáltam a kenyérre tenni tojáskrémet, zöldségkrémet, de eddig nem sok sikerrel díjazta kisfiam. Próbálkozom majd később is, de egyelőre marad ez a recept.

Tojáskrém:
2 db főtt tojást összetörtem, olíva olajjal és fűszerekkel kikevertem, picit sóztam. A fűszerezés annyit jelent, hogy késhegynyi só, csipet bazsalikom vagy oregánó került bele. Ez felnőtteknek is jó, kenyérre kenhető.

Zöldségkrém:
Cukkini, padlizsán kockákat megpárolni ( én 6 fagyasztott jégkockányit olvasztottam ki) 1 evőkanál olaj+ 1 foghagyma kombináción megpároltam, késhegynyi sóval, csipet fűszerrel (lestyán, bio vegeta –ebben nincs ízfokozó, oregánó, bazsalikom, petrezselyem tetszés szerinti kombinációja) összekevertem, kenyérre kenhető, felnőtteknek is jó, így nagyobb adag is készíthető.

Mindezek mellett úgy döntöttünk, hogy felújítjuk a fürdőnket, így szinte az egész hónapot boltokban töltöttük és nézelődtünk. Két hét alatt sikerült is lefixálni a dolgokat és a mestereket is. Ez utóbbinál nagyon körbe kellett nézni, mert kaptunk árajánlatot közel 400.000Ft értékben úgy, hogy abban nekünk kellett volna mindent megvásárolni, az szinte csak a szerelés és munkadíj lett volna. Volt egy másik illető is, aki asztalosként újít fel fürdőket… Hát őt is passzoltuk, egyrészt, mert lelapoztattuk vele az erkélyt és megdöbbenten tapasztaltuk, hogy bizony nem szakmabelit hív, hanem ő csinálja, másrészt pedig, mert elkért előlegbe 10.000Ft-ot(!) a látványtervért, amit mi nem kértünk, de ő közölte, hogy ő akkor is készít, és azt ki kell fizetni, de semmi baj, mert azt majd levonja az árból… Aztán a látványtervre elküldött egy konyhai tervezővel készített mosogató szekrény tervet, amin igencsak meglepődtem, mert azt hittem, hogy a fürdőt készíti el, bár az is drága lett volna ennyi pénzért. Fel is hívtam és szóvá tettem, mire közölte, hogy ő olyat nem tud, mert neki nincs olyan programja (!), csak konyhatervező (ezt már észrevettük) és egyébként sem tudja még, hogy milyen lesz a fürdő, mert a csempe színéről nem beszéltünk! No, de a dolgok helyét lefixáltuk, de mindegy. Így rendesen befürödtünk az illetővel, de így már biztosak voltunk, hogy ő bizony nem fog a mi fürdőnkhöz nyúlni!
További informálódás után akadtunk a Szabó családra (ez nem a rádióból való), apa és fia dolgoznak együtt, két társuk pedig csempéz. Megnézték, felmérték és teljesen hozzáértően beszéltek az egészről, árban pedig had ne mondjam, sokkal jobbak voltak. Mondjuk eleve soknak találtam egy 12 m2-es fürdőért annyi munkadíjat elkérni vidéken. Mert ha még a fővárosban élnénk, oké. De itt? Azért túlzásokba ne essünk.
Szóval ezeket a Szabóékat teljesen korrektnek láttuk és bele is vágtunk a munkálatokba. Úgy volt, hogy anyósomékhoz menyünk addig, de nagyon hamar végeztek és ráadásul a férjem is sokat mászkált ez ügyben, fárasztó lett volna neki még 40 km-t este vezetni is, nem beszélve arról, hogy másnap már korán kezdtek a mesterek.
Öko mosó-és tisztítószerek a vegyszermentes háztartásért.
Maga a szétverés 2 napon belül megvolt, a fürdő teljesen kipucolva, és már kezdték is a falazást. Amiket venni kellett, oda a férjem ment is vitték, ő fizettet, a többiek javasoltak, így korrekt volt. A beépítés is hamar ment, ahogy ígérték, 1 hét múlva már folyt a víz a csapokból. Illetve előbb is, csak utolsóként a csempék száradására kellett várni. Addig, amíg nem volt vizünk, barátainknál fürödtünk, kisfiam nem kis örömére. Szaladgált és pakolt egyfolytában, ütötte a tv-is… Szóval otthon érezte magát. A fürdőt szétlocsipocsizta, öröm volt nézni! Tud fürdeni a legény, hiába.
Az itthoni fúrásokat jól viselte, már reggelente ment az ütve fúró, mikor ő még az igazak álmát aludta. A délutáni alvásakor is fúrtak többször, de szépen aludt, nem volt gond. Így jól megúsztuk a felújítást.
Jó egy hétig vártunk egy festőre, hogy a plafont hozza rendbe. Nem is volt gond, már készült is szépen. Egyik nap azonban megbetegedtem, lázas lettem! Na, az betette a kaput. A festő dolgozott, Apa pedig segédkezett nekem és neki is. Én néhányszor bealudtam a gyermek felügyelet alatt, Apja rohangált be, hogy vigyázzon kisfiunkra is, mert ugye a nappalin kívül máshova nem mehetett a felújítás miatt. Másnapra szerencsére jól kialudtam magam, így akkor már könnyedén fejeződtek be a munkálatok.
Így most már megújultunk és szebbek lettünk, gyermekestül is lehetett ilyen munkát végezni, nem gondoltam volna. Néhány napig macerás volt az etetés, mert keresztül járkáltunk a mestereken, de összességében jól viseltük és a lényeg, készen vagyunkJ

2012. május 19., szombat


12. hónap, avagy eltelt egy év, szülinapozunk, torta és lázcsillapítás

Milyen furcsa most visszagondolni. Kisfiam szülinapjának ünneplésekor a szülés élmény is előjön bennem. Amikor egy évvel ezelőtt ilyenkor… Nagyon jó volt.
Ha bárki kérdezi, hogy milyen volt ez az év, hát mit mondjak, nem volt könnyű. A sok éjszakázás, a folyamatos tejproblémák (bár a mai napig szoptatok) kissé megnyújtották ezt az évet. És bár sokan mondják, hogy milyen hamar elrepült az idő, most én is azt mondom, hogy igen, de a másik pillanatban azt, hogy nem. Bár minél több idő telik el, annál többször fogom én is a gyors jelzőt használni erre az időszakra.
Kisfiam fejlődése megállíthatatlan, jár egy kézben kapaszkodva és most már anélkül is. Sőt! Egyre többször akaratának hírét adva tépi ki kezét kezemből és megy arra, amerre ő akar. Ezzel persze nincs is gond, engedem is, de a járdán, autók mellett nem és bizony ilyenkor van is egy kis nézeteltérés. Szerencsére még könnyen orvosolható, de már kezdjük az én ezt, ő azt akarom dolgot. Hát ebbe is bele kell kóstolni.
A séták alkalmával imád botokat vagy köveket összeszedni, a csatornafedél mellett pedig lehetetlen eljönni úgy, hogy ne fogja meg. Ugyanez érvényes az autók kerekeire is. Így lassan, de biztosan haladunk, mindent aprólékosan megnézve és megtapogatva.
Bár a szabadban rengeteg a zöld növény, ezek labdába sem rúghatnak a benti szobanövények mellett. Előbbieket csak nyugodtan nyugtázza, hogy ott van, a bentieknek viszont nincs könyörület és vidáman tépkedi őket. Illetve tépkedné, ha elérné. Mert ugye az összeset felmenekítettem bútorokra. A rossz hír a növényeknek az, hogy kisfiam próbál kanapéra felmászni és néha már sikerül is, így a rettegés nem áll megJ
A játékok nem igazán kötik le, inkább járkál és felfedez, bárhol is vagyunk
Beszélni is kezd, szótagokat mondogat és babanyelven beszélget, nagyon aranyos.
Sok mindenkit megismer és felismer, idegenektől nem fél, nálunk kimaradt a szeparációs szorongás ezen formája. Csak abban nyilvánul meg, hogy ha messzebb vagyok vagy kikerülök a látómezőjéből, akkor elkezd keresni kissé aggodalmasan. De más nincs. A boltban és klubokban odamegy idegenekhez és mosolyog rájuk, mindenkit levesz a lábáról.

A születésnapját keresztszüleivel ünnepeltük, mivel szerettek volna velünk ünnepelni, így nem tartottunk külön egyet hármasban, hanem meghívtuk őket is a nagy napra.
Elkészítettem kisfiam első tortáját, a vendégeknek pedig tiramisut. Ez utóbbit a NoSalty-ról vettem, tojásmentes receptként. Nagyon ízlett. Ami tetszett benne, hogy teljes kiőrlésű babapiskótát használtam (kék-piros hipermarketben kapható, drogériában), nem is tudtam, hogy van ilyen. Zabtejet és xilitet is tettem bele, kikerülve a tejet és cukrot, így a kalóriaértékét jelentősen csökkenteni tudtam.
Kisfiamnak pedig meggyes joghurtos túrótortát készítettem, banánnal. Előtte nap érdemes készíteni!
Íme, a recept.

Hozzávalók:
5 db érett banán
+ 1banán díszítésnek
4 csomag bio túró
1-2 evőkanál joghurt
1 csomag bio babakeksz
Xilit ízlés szerint, kóstolgatással adagolva
1 marék meggy
2 evőkanál étkezési keményítő kis vízzel elkészítve

Ami jó benne, hogy nem kell sütni, csak keverni.
A túrót szitán áttörtem (a borsópasszírozásnál jobb, de a végén már nagyon untam).  A meggyet kimagoztam, összeturmixoltam egy befőttes üvegben. A banánt összeturmixoltam. A túróba belekevertem a banánpürét, a meggyet, a kevés joghurtot. 5-8 db kekszet mozsárban összetörtem. (5db, ha nagyobb, 8, ha kisebb a keksz). Beédesítettem, folyamatos kevergetés mellett hozzáadtam a xilitet. Amikor elég édes volt, elkészítettem a keményítőt. Kis vízben csomómentesen elkevertem, majd kevés vizet felforraltam és abba beleöntöttem ezt. A két víz kb 40-50 ml lehetett.
Amikor kész, beleöntöttem a masszába.
Egy kb. 15cm átmérőjű fém keverő lábost kibéleltem sütőpapírral (alufóliát az alumínium miatt nem tartottam jó ötletnek, mert savak hatására kioldódik az alumínium és hát az igencsak rákkeltő, a folpack pedig BPA tartalmú, ami pedig ösztrogénhoz hasonló hatást indít el a szervezetben, így mindkettőt kilőttem a béleléskor), beleöntöttem a masszát, az alját pedig kiraktam sugárirányban babakeksszel.. Lefedtem alufóliával, mert itt nem érintkezik az étellel.
Másnap csak kiborítottam egy kerek tálcára,(itt jól széttúrható), levettem róla a papírt. Szeletelt banánkarikákat tettem az aljára, közepére és a tetejére, körbe. A legtetejére egy marcipán figura, szülinapi felirat és a gyertya került.

A szülinapozás vidáman telt, kisfiamnak nagyon tetszett. A torta széttrancsírozása és a játékok megtekintése igazán jó kis program volt. A tortát a kislapáttal paskolta szét, kezével is simogatta a lejövő darabokat. Egy idő után már el is tettük a tortát, mert teljesen szét lett volna kenve.
A kapott csúszdát megnéztem, de akkor nem igazán tudtam vele mit kezdeni. Azóta viszont igazi nagy kedvenc, egyfolytában másik rá és imád csúszkálni rajta.
Mint utóbb kiderült, akkor azért nem volt oly nagy a lelkesedés, mert már beteg volt kisfiam, hőemelkedése volt. Estére már 38.5C-os láza volt és igen levert lett. Nagyon folyt az orra, hosszúkat tüsszentett, így jöhetett a porszívózás. Bár eleinte igen rendesen menekült előle, később rájött, hogy mennyire jó, hogy szabadok lesznek a légutai, így már annyira nem is tiltakozott.
A betegség alatt a nappalokkal nem volt gond, a 38 fokos lázával szépen játszott és mászkált, egyedül csak az étvágya voltkisebb, de más gond nem volt. Sok folyadékot ivott mellette, így nem aggódtam. Az orvosnak is megmutattam, sajna vírusos torokgyulladás, így kell egy hét, mire jobban lesz.
Aznap estefelé már nagyon emelkedett a hője és hajnalban a mocorgására figyeltem fel. Tűzforró volt, fel is keltettem egy lázmérésre. 38.8 volt, majd’ elájultam. Gyorsan adtam a következő kúpot, ekkor járt le az előző hatóideje. Emellett hűtőborogatást is alkalmaztam, hogy segítsem a lázcsillapító hatását. 2 pelenkát vizeztem be és kisfiamat levetkőztettem pelusra.
Mivel igen forró volt, először a lábaira tettem a pelusokat. Nagyon bágyadt volt, lassan pislogott és nézett rám. Szegény tiltakozni sem tudott, elviselte, hogy a lábaira tettem a langyos textileket. Mivel hamar megmelegedtek, kicsit levettem őket időnként és megrázogattam, majd mikor elhűltek, visszatettem őket. Azért a lábra tettem, mert a szívtől legtávolabbi ponton akartam kezdeni. Ekkora hőnél ez a legjobb.
Mikor már éreztem, hogy nem olyan melegek a lábai, következtek a karok, majd a mellkas. Jó ¾ óra alatt a homloka is hűvösebb lett, pedig oda nem tettem semmit. Kisfiam is élénkebb lett, elkezdett a hűvös borogatás ellen tiltakozni. Akkor tudtam, hogy jobban van. Megmértem a lázát, és 38.2 volt. Megnyugodtam, és bár még egy órát fenn voltam és figyeltem, kisfiam nyugodtan és békésen szunyókált!
A borogatáskor nem tettem csuklóra és homlokra borogatást, ez ugyanis elég kis felület és ilyenkor nem sokat ér. Ehelyett végeztem úgy a borogatást, ahogy leírtam.
Reggelre elfújták a lázat, ismét jó kedéllyel rohangált a lakásban. Aznap este már nem is volt lázas, nyugodtan aludtunk. Az orrszívás még kellett jó 5 napig, de már az sem volt annyira erős. Könnyen vette kisfiam, a nappalok és a láz után az éjszakák is a megszokottak voltak, hamar kiheverte.

Íme néhány kép a nagy napról:





2012. április 13., péntek


Ha harap a baba – megoldások: fejés, cumisüveg, bimbóvédő, Dologél, együtt alvás

Kisfiam 11 hónapos, és egy hét alatt annyit nőtt a felső két metszőfoga, hogy bizony szopizás közben kidörzsölte a mellbimbómat az éles kis foga. Mindez odáig fajult, hogy a kezdeti fájdogálás iszonyat, már-már elviselhetetlen fájdalommá nőtte ki magát.
Emlékszem, legutóbb a babajátszóban hallottam, hogy az egyik anyukának abba kellet hagyni a szoptatást, mert harapott a kisfia. Milyen rossz lehet neki – gondoltam. De azt nem, hogy hogyhogy nem sikerült megoldania, miért hagyta abba.
Hát most én is ide jutottam!
Kezdem az elején. Egy hete vettem észre, hogy ahogy szopizik kisbabám, úgy „karcolgat” engem. Hiába mondtam neki, hogy nem jó, rám nézett, de nem értette. Korábban, amikor a két alsó foga jött, akkor harapott, viccből, mert utána mindig mosolyogva nézett rám. Persze az első alkalommal felszisszentem és ez nagyon tetszett neki, hiába mondtam már ekkor neki, hogy nem szabad, mosolygott. Így a következő és következő alkalmakkor, amikor harapott, szisszenés nélkül elmondtam, hogy fáj és nem szabad, így 4-5 harapás után feladta és el is hagyta ezt a szokását.
Most azonban más a helyzet. A felső fogaival elég élesen szopizik, a fájdalom pedig elért a maximumot.
Az egyik éjjel már annyira fájt, hogy már minden pozícióban próbálkoztunk szopizni, de már mindenhogy igen éles fájdalmat éreztem. Reggel 6-kor fel is keltünk, bár babám tejet szeretett volna, én már nem bírtam. Így korán reggeliztünk, és az egész napunkra rányomta a bélyegét az éjszakai nehézség.
Fel is hívtam az orvost és a védőnőt is, hogy most aztán mit tegyek. Az orvostól én kértem, hogy milyen tápszert ajánl, mert egyszerűen nem tudok szoptatni. Délután el is szaladtunk és meg is vettem az egyik tápszert. Izgatottan készítettem a következő étkezésre és kínáltam kisbabámnak cumisüvegből. Belekóstolt, aztán tolta el magától az üveget. Többszöri próbálkozás mindig ugyanide vezetett. Próbáltam ételbe pár kanállal belekeverni vagy pohárból itatni, kanállal adagolni, mindhiába, nem kell neki. Az otthon lévő mintákból kipróbáltam egy vaníliás tejpépet gyümölccsel adva. Na, azt megette, örültem neki. Így marad a tejpép. Férjemnek szóltam is, hogy ilyet vegyen. Még vett mellé egy ízesített (banán ízű) tápszert is, hátha azt megissza. Tévedtem. Ugyanazon praktikákkal próbáltam, eltolja az üveget meg a kanalat és poharat is.
Így ezt fel is adtam, marad a tejpép. Ilyen korban már szerintem nem igazán fogadják el az igen furi ízű tápszert az anyatej helyett, ilyenkor bőven jó a tejpép. Ezzel is tudom fedezni a napi szükségletét.
Mindezek mellett egész nap ittam szopis teát, amit én kevertem be (a korai bejegyzésemben ott a receptje). Ezt azért ittam, hogy bőven tudjak fejni, és tudjam babámnak adni, ha már nem lehet szopizni. Az első nap sajna kevés volt, így a déli altatáskor nem jutott, nehezen aludt és hamar fel is ébredt, sírt, nehezen tudtam megvigasztalni. Érzi a problémát, egész nap bújós volt, pedig általában nem viselkedik így. Én is sokat szeretgettem, többet volt ölben, mint egyébként.
Napközben a kölcsönkapott Bioptron lámpával lámpáztam, napi 4-szer, két csippanásnyit, ez kb. 2 perc. Egészen közelről, pár centiről lámpáztam. Szerintem már egy nap alatt sokat gyógyult. Mellette Garmastan krémmel kenem és emellé beszereztem egy lanolinos krémet is, ezt ajánlják több helyen ilyen és hasonló problémákra, mert jól táplálja a bőrt és nem szárítja. A Rossmannban vettem kb 850Ft-ért. Néztem márkás termékeket is, azok 2000-2500ft közötti árúak, de a hatóanyaguk ugyanez. Nem, mintha most szeretnék spórolni, de hasznosság szempontjából ezt is jónak találtam.
Ezek mellett persze a jól bevált anyatejjel való bekenés és rászáradás, valamint a szellőztetés szintén jó hatású.
Este babám velem aludt. Az első ébredéskor próbáltam vigasztalni, visszaaltatni, mert hát ebben a korban csak ezért ébred a baba, mert anyahiánya van. Nem sikerült, mert ő éhes és nem vigasztalásként kel fel. Ezt onnan tudom, hogy ilyenkor rendesen szopizik, nemcsak cicizik. Odaadtam neki a lefejt tejet, de kevés volt neki. Másfél órás kínlódás után megpróbáltam szoptatni. Meglepődve tapasztaltam, hogy az elviselhetetlen fájdalmat el tudom viselni. Nem kellemes, sőt nagyon fájdalmas, de elviselhető. Megörültem. A második ébredéskor ugyanez. Reményt láttam.
Másnap aztán ismét korán kelünk és sírósabb is kisbabám, de ismét sokat szeretgetem, ez valamennyire segít neki.
Hát igen, ezt nem szerettem volna. Mármint azt, hogy egyik napról a másikra kelljen abbahagyni a szoptatást. Pedig most sajna ez van. De nem adom fel, fejek, szeretgetek, lámpázok, kenek és reménykedek, hogy mihamarabb begyógyulnak a sebeim. Addig marad a cumisüveg, amit elfogad és issza tejecskét. Meg persze a remény, hogy a gyógyulás után megpróbál helyesen szopizni.
A harmadik nap már a déli altatáskor szopiztatok, bár még fáj, de már bőven tűréshatáron belül. Közben persze mondom babámnak, ha nem jól csinálja, ekkor korrigál és mehet a dolog tovább.
Ezen a napon megérkezi az újabb segítség: lézer anyósomtól. Ennek a hatása erősebb, így már kezeljük is a sebeket. Mellékhatásaként – pedig ma nem is ittam teát – 100ml tejet fejtem le, ami eddig 40-60 ml volt. Persze, mert a lézerrel a tejtermelést is lehet fokozni és nálam most ez történt. Nem is baj, sőt, este kelleni fog. Így is lett. A pótlás után jött az igazi szopi, kisbabám vidáman álomba merül. A kezelést folytatom, a sebek begyógyulnak, a szopizás megmarad. Igaz, a délelőtti és a déli kimarad, ami mondjuk már nem is baj, de megmarad az esti, a lefekvéskor és a hajnali szopik.
Nagyon boldog és elégedett voltam. Egy hét múlva aztán kezdtük elölről az egészet! Azt hittem, megőrülök. Babámat sajnáltam, én meg csillagokat láttam a fájdalomtól. Tette mindezt egy pillanat alatt, mindkét oldalon. Így újra cumisüveg és sok-sok türelem.
Egyik nap aztán bekövetkezett a nem várt történés: kisbabám a cumisüveget elutasította! Na, tessék! Most akkor miből etessem? Jött a poharas módszer, bár szépen ivott, a fele így is a nyakába ment. De jó, hogy van rajta előke. Hiába volt nagy mennyiség, egy idő után nem kérte és csak fordult felém sírva. Na, ilyenkor aztán sok mindent nem lehet tenni. Fogaimat összeszorítva kezdtünk neki a szopinak és reménykedtem, hogy ő nem teszi ugyanezt. Egész elviselhető volt. Következő nap aztán ismét minden rendben, semmi harapás nincs. Itt jegyezném meg, hogy minden egyes szopizás előtt Dologéllel kentem be magam, ezzel enyhítve a fájdalmat. Az enyémet és a babáét isJ
A zavartalan napok után jött az esti őrület: könnyű altatás után felébred, és nem akar visszaaludni. A tanácsok hatására fel-alá járkáltam vele, próbáltam megvigasztalni, adtam neki vizet, mert biztos szomjas, de ő bizony nem csillapodott, néhány perces bóbiskolás után kezdtük elölről. A szopi kevés volt neki. Így jött a tejpép. Bár ezt nem szokták javasolni, merthogy rászokik az éjszakai evésre, de hát mit csináljak vele, ha sír és éhes. Hát adtam neki egy nap, adtam neki másik nap is. Ezek nem egymást követő napok voltak. Most is adok neki néha, ha éhesen ébred. Ez általában éjfél körül van, amikor egyébként is szopizott korábban. Eszik 1-2 evőkanálnyi adagot és már alszik is vissza. Nem szokott rá, nem kel fel nap, mint nap. Egy héten 1, max 2-szer kel. De ki tudja, lehet később még ennyiszer sem. Pedig este jó sokat eszik: egy tányér főzeléket, 200-250ml-t 7-8 között és 3-4 kanalas tejpépet 8-9 körül. Többet azért nem, mert nem kéri.
Szóval nem szokott rá az éjszakai evésre, és emellett még jól is lakik, és nem kell sírnia másfél órán át. Probléma megoldva. Itt jegyzem meg, hogy kibújt egy újabb fog, ez okozta a zűrtJ
Másik ilyen gondom volt ezzel a szopi átállással kapcsolatban, hogy a felébredés után teljesen hozzám bújt és gyorsan el is aludt! Ez sem minden nap van, de néha így viselkedik. Na, ekkor én fogom magam és odabújok mellé, így együtt alszunk aznap. Nagyon hasznos és fontos ez, mert amikor ő igényli a közelségemet, nem fogom visszatenni az ágyába, mert már „nagy”. Később is lesz olyan eset, amikor együtt fogunk aludni, pl. betegség miatt, így amikor ő jelzi, hogy szüksége van rám éjszaka, nem utasítom vissza. Ilyenkor kevesebbet ébred és többször hozzám bújik, nagyon aranyos.
Bár többször együtt alszunk, de nem rendszeresen, erre sem szokott rá, de tudja, hogy mindig számíthat az anyukájára, így sokkal kiegyensúlyozottabb lesz.

11. hónap – első cipő, wellness kisbabával, rakott étel recept a babának

Ebben a hónapban lényeges mozgásfejlődés történt, ugyanis kisfiam már jár! A korábbi hónapok kapaszkodó járása után most igen rendes előrelépés történt, szépen egy kézzel kapaszkodva megy. Bár még sokat kell neki segíteni, mert összegabalyodnak a lábai, de azért elég szépen halad. Ami fontos, hogy ő akarjon menni, nem vezetgessük két kézzel két kezét az égbe emelve. Egyrészt, mert nekünk sem lenne kényelmes, ha így kellene járnunk, másrészt pedig inkább erősödjön még, ha nem tud menni, mint erőltessük. Az egy kezes járásnál is fontos, hogy ne a karjánál fogva húzzuk felfelé, hogy nehogy eldőljön, hanem csak egy támasztékot adjunk neki, egy kapaszkodót azáltal, hogy fogjuk a kezét. Eséskor pedig szépen tudunk így korrigálni és nem húzzuk magunk után. Így tud igazán fejlődni.
Ezzel,  hogy elkezdett járni, kinőttük a lakást és most már délelőtt is kimegyünk a szabadba. Ilyenkor csak rövid ideig vagyunk kinn, a lények, hogy ebéd előtt egy kicsit mászkáljunk. Aztán délután jön a hosszabb idő, akkor apja is csatlakozik. A játszótéren a babakocsit szereli, ha azzal megyünk, a gyerekek kevésbé. Így nem megyünk messzire, a közeli játszótérre megyünk járkálni. Ott viszont ritkán van gyerek. Így marad a barangolás. Mostanában nem is megyünk arra, mert unalmas neki, maradnunk a ház előtt, ahol bőven van mit nézegetni. Vannak felénk kóbor cicák, azok után szoktunk menni, meg jönnek, mennek az autók, azokat nézi. A fűben meg sokféle virág van: pitypang, százszorszép, pásztortáska, ezeket szívesen nézegeti.
Beszéde is sokat fejlődött, berreg, de sokat. Próbál egyéb hangokat is utánozni, tetszik neki, ha válaszolnunk. Dádádá, bababa mennek tovább.
A járással kapcsolatban jött a dilemma: milyen cipőt vegyek? Mert a piac tele van mindenfélével, a szülő meg azt sem tudja, melyiket válassza. Sokfélét néztem meg neten, de rendelni azért nem akartam, mert hát azért csak jó lenne felpróbálni. Amit eredetileg néztem, azt nálunk nem lehet kapni, így maradt az errefelé is kaphatóak listája. Végül is több helyen nem a márkát, hanem bizonyos kritériumokat javasolnak, mi is ennek próbáltunk eleget tenni:
- a sarokrész fogja a bokát, ne lötyögjön benne a láb
- nem kell emelt boltozat a cipőbe, mint amit korábban javasoltak
- újabban a szupinált, azaz minimálisan kifelé döntött cipőt javasolják.
Mi eleget is tettünk ezeknek a kritériumoknak és a magyar gyártmányú Maus cipőt vettük meg. Persze hangsúlyozom, ezek mellett többféle hasonlóan jó cipő van a piacon, csak azokat nálunk nem lehet kapni…
Mivel pedig néhány hét és itt a jó idő, ezért egyből szandált vettünk. Remekül illeszkedik a lábra, szépen jár benne kisbabám.

A sok-sok hosszú hétvége kapcsán bennünk is felmerült, hogy mi lenne, ha mi is elmennénk egyet wellnes-ezni, kisbabával még nem is voltunk. Akkor jöjjön ismét egy kis kutatás. Nézzük is meg, vajon mivel fertőtlenítik a gyermekmedencéket?
Felhívtam az általunk kiszemelt hotelt, ami teszem hozzá 4 csillagos, és ott közölték, hogy bizony klórt használnak és mikor meglepődtem rajta, a hölgy közölte, hogy szerinte mindenhol ezt használják. Hát tévedett.
A bababarát helyeken, ami tényleg az és nem csak így kihirdetik, hidrogén peroxidot használnak.
De miért is nem mindegy, hogy melyiket használják?
Azért, mert a klór és a vizelet egymással elegyedve hát annyira nem egészséges, különösen belélegezve. Nem beszélve a bőrön keresztül való felszívódásról. Ha az ember kíméli a kisbaba szervezetét és megóvja mindenféle kemikáliától, szerintem nem érdemes az egész testét klórba meríteni úgy, hogy még iszik is belőle és a szemébe is megy.
A vizelet pedig az úszó pelusból származik, mert ugye a pelusok csak a székletet tudják megfogni, a vizelet szépen kiázik a fürdővízbe.
Hát ennek apropójából inkább passzoltuk a kirándulást és maradtunk itthon. Megvárjuk az egy éves szülinapot és akkor elmegyünk majd egy tényleg bababarát helyre.
Itt jegyezném meg a klórral kapcsolatban, hogy otthon sem érintkezik babám bőre ezzel az anyaggal, ugyanis víztisztítót használunk. Ez a  csapra felszerelhető és elég negyedévente cserélni. Amióta megvan, azóta a mi bőrünk sem szárad ki. Ez leginkább akkor szembetűnő, amikor nem otthon vagyunk. Ha vendégségben tusol az ember, egyből húzódik és szárad a bőrünk. Így aztán tényleg észrevehető a hatása. Éljen a víztisztító!

Még egy étrendet is leírok, hátha hasznosítható:
Reggeli: 9-kor kelünk, így ez kimaradJ
Tízórai: fél adag tejpép gyümölccsel 9-10 között
Ebéd: főzelék vagy rakott zöldség 250ml adagban 11.30-12.30 között
Uzsonna: tejpép 15-17 között
Vacsora: főzelék vagy rakott zöldség 250ml adagban 19-20 között
Plusz egy kis étel: fél adag tejpép 20.30-21 között
Inni naponta 150ml vizet iszik, ,többször kínálom.
Amit említettem, a rakott zöldségek, errről még nem írtam. Most, hogy már ilyen nagyok vagyunk, nyugodtan lehet fűszerezni is, én is ezt teszem.
Íme néhány recept, ami könnyen elkészíthető:

Rakott cukkini/zöldbab/vegyes zöldség/karfiol/brokkoli:
Ebben a formában kisbabám nagyon szereti.
Hozzávalók:
3 jégkockányi zöldség a felsorolásból (a vegyes ezek kombinációja, lehet még répát és fehérrépát is beletenni)
1 jégkockányi csirkehús pép (még turmixolom a húst, mert nincs rágófog)
2 evőkanál bio barnarizs pehely (lehet rizs is, de azt sokáig kell főzni, ezt meg csak leforrázom)
1 mokkáskanál olaj (szőlőmag, olíva, búzacsíra stb.)
1 mokkáskanálnyi Lestyán
1 ujjnyi szelet sajt feleJ Ezt nem tudom, milyen mennyiség

Elkészítés:
A rizspelyhet felteszem annyi vízben főni, hogy a pehely fölött legyen 1 ujjnyival a víz. A forráskor lezárom, addig a többi ételt összevegyítem.
A zöldségeket és a húst tálba teszem, rászórom a fűszert és ráöntöm az olajat, lereszelem a sajtot. Kb eddig a pehely is megpuhul. Megkóstolom, ha jó, ráöntöm a zöldséges keverékre, összekeverem és a pehely melegével már fogyasztható is!
Azért szeretem, mert tetszőleges formában variálható a zöldségek jelenléte, így mindig új étel kerül az asztalra.
Mivel kisbabámnak több tejterméket érdemes fogyasztani, és kevés az anyatej,a tápszert meg önmagában nem issza, ezért szoktam neki 30 ml víz és egy adagolókanálnyi tápszert is hozzáadni. De ez nem kötelező, már önmagában is laktató étel.

2012. március 20., kedd


10. hónap – kezdünk álldogálni, jelmez farsangra

Újabb hónappal a hátunk mögött most már elmondhatom, hogy most már több ideje van kinn a kisfiam, mint amennyit benn voltJ
A fejlődése azóta is megállíthatatlan, napról napra nyílik a tudata és fejlődik a mozgása.
Mostanában minden, ami kézmagasságban van, meg is kaparintja és lerántja, így még óvatosabbnak kell lennünk. A szárítóba rendszeresen felkapaszkodik, sőt, rángatja! Tetszik neki, hogy mozog, de ahogy nő az ereje a szárító is jobban dülöngél és fel is borul, vele együtt. Így ha nyitva van, nehezéket teszek az aljára, ha pedig nincs használatban, gyorsan összecsukom. Ugyanez a helyzet a vasalóállvánnyal is. A vasalás, nem kell bemutatnom, kisgyermekes háztartásokban soha el nem fogyó munkát jelent. A pihenést előtérbe helyezem, hisz nekem is kell egy kis regenerálódás, így kisfiam alvásakor nem tudom behozni a lemaradást, amikor meg fenn van, lehetetlen. Mostanában párszor megpróbáltam azt, hogy amikor felébred délután, felvettem a hátamra hordozóba, és amíg ő ébredezett, addig jó pár ruhát kivasaltam. Elég jól haladtam, de mivel a vasaló zsinórja régóta csalogatja, egy idő után szerette volna megrángatni, és szólt, hogy eleget volt a hátamon. Így gyors elpakolás és már mehet is le.
A pakolásról jut eszembe: imád ő is rakodni. No de nem a játékát, inkább a ruhákat, vizeseket-szárazakat. Amikor viszem teregetni a ruhákat, kifürkészve ezt, már jön is és dobálja ki a kosárban lévő darabokat, mintha keresne valamit. Ha az összeset kidobta, elégedetten továbbáll. Közben azért szoktam egy kicsit „dolgoztatni” és visszadobálom a ruhákat, ha végzett. Ilyenkor ismét kidobja az összeset, nagyon aranyos.
Ezt a képességét mostanában kamatoztatja a ruhásszekrényeknél is. Az ő kis ruháit is szépen kilapátolja, miután ki tudja nyitni a pelenkázó komód ajtaját. Eddig az ajtó csapkodása és annak hangja volt a játék, de most inkább a tartalmának földre helyezése az izgalmasabb.
A konyhában sem hagyja nyugton a szekrényeket, most már az összeset lezártuk, nem tud belenyúlni, egy kivételével, azt mindig meg is találja. Látja, hogy zárva vannak és résen van, hogy mikor nincs lezárva. Akkor már megy is oda és örömmel nyitja ki az ajtaját. Egy fiókot meghagytam olyan pakolósnak, ott sziták, vágódeszkák és egyéb műanyag dolgok találhatóak, amikor felfedezi, nagy örömmel dobál ki belőle mindent!
Egyre stabilabb a két lábon állása. Ha elveszti az egyensúlyát, előre támaszkodva vagy popsira huppanva érkezik meg. Gyakorolja az egyik támponttól a másikig való elérést, egyre nagyobb sikerrel. Ha felé nyújtom a kezem, 4-5 lépést önállóan megtesz (!) felém.
Amikor egy kis dolgom van és beteszem a járókába, a rövid ideig való sértődöttség után jön a csend, majd a dübögő hang. Ez a mellette lévő szekrény ajtajának a nyitogatása és elengedése, ez utóbbi adja a huppogó hangot. A másik ilyen elfoglaltsága a könyvek lepakolása, mert hát az is van a közelben. Ha pedig ezt is megunja, jöhet az állványon lévő hangfal, amit jó erősen meg lehet rángatni. A járókában lévő játékokra általában nem kerül sor, azokat ott eszi meg a porJ
A tiltott helyek egyre érdekesebbek, a legvonzóbb az újságtartó, ami elállja az utat a sarokszekrény felé, amin virágok vannak és alatta elosztó. Na, ezt naponta többször is meg kell nézni, hogy minden ott van-e a helyén. Belekapaszkodik a tartóba, lábujjhegyre ágaskodik és újabban fellép, majd pedig feltérdel az egyik fokára. Kezdetben csak egy, most már mindkét térdével és menne is tovább. Úgy kell leszedni róla. Ha pedig ideje engedi, megpróbálja elrángatni. Ügyesen befűztem a bútor és a konvektor közé a tartót, egyelőre nem fejtette meg a kódot!
Utóbbi időben ismét jön kisfiam foga, folyik a nyála rendesen és nyűgös is. Alig várom, hogy eljöjjön az az idő, amikor már nem fogja megviselni, remélem, hamarosan bekövetkezik
Az újabb havazás kicsit visszafogta a naponta levegőn tölthető időnk mennyiségét, most ismét ülünk a szobában. Ezt észre is veszem, kissé nehezebben bírok vele, amikor délután már a 125. körét nyomja a lakásban. De ezért bírjukJ A szárítónak már esélye nincs, figyelni kell rá, mert borítja, ha igazán rángatni kezdi. Ez az új cselekedete. Mindent megráncigálni, ami a földből kiemelkedik. A legjobb a rácsos ágy, ez már nyikorog is, annyira szétrángatja. De az állólámpa ugyanúgy sorra kerül, mint a már említett hangszóró állvány és a vasalóállvány sem marad ki a sorból. Hát mostanában így telnek napjainkJ

Az étvágya jó, szépen gyarapszik.
Az étrendünk a következő:
Reggeli: 6-7 között, szopi
Tízórai: fél gyümölcs
12 körül szopi
Ebéd: 14 körül, 60g (3 jégkockányi) főzelék, hússal
Uzsonna: fél gyümölcs gabonapéppel, kb. 200-250g
Vacsora: 5 jégkockányi (100g) főzelék hússal.
Ezek az adagok valamennyire el is fogynak. A tízórait már így is lecsökkentettem egész gyümölcsről, mert bár szívesen megeszi, később sem akart ebédelni, még délután sem. Most úgy, ahogy, két részletben megeszi. Az uzsival és a vacsival nincs gond, ezekből jó nagy adagokat eszik. Éjszaka azonban még felkel, kétszer, szerintem ez már jónak számít. Alvás 9 körül van, előbb ritkán dől ki. De már 7-kor pattan ki az ágyból. Ritka már, hogy 8 után keljünk.
A fogzás idején vagy front miatt előfordul, hogy annyira rosszul alszik, hogy óránként kel fel. Na, ekkor jön a rég bevált módszer és odafektetem magam mellé. A rendszer működik, onnantól kezdve alszik. Nyilván valami gondja van, ha felébred. Persze hiába próbáltam meg cumival visszaaltatni, köpte ki. Simiztem is, nem foglalkozott vele. Így marad t ez a jól bevált módszer. Neki is, nekem is jó. Együtt alszunk és bár akkor is felriad, de olyankor vissza tudom simizni és már pihizünk is tovább. Ezek az alkalmak ritkák, úgy havonta 1-2-szer fordul elő, ami szerintem szintén nem gond. Így mindketten kipihenjük magunkat.
Ami még a hónapban történt, hogy elmentünk egy hordozó klubba, ahol farsangi mulatságot tartottak. Mi is beöltöztünk és úgy döntöttem, hogy a folyamatosan folyó nyálacskám miatt a hordott nyálkendő megadta az ihletet és cowboy lesz a kisfiam.
Így hozzá si fogtam a jelmez készítéséhez. Dekor gumiból készítettem el a kalapot, ami szerintem nagyon jól sikerült. Vettünk pisztolyt és készítettem hozzá pisztolytáskát, szintén az említett anyagból. A kockás ing és farmer adott volt, a mellényre meg varrtam rojtokat, így aztán nagyon csibészes lett a kisfiam.
Íme a kép:
A nyálkendőről csak annyit, hogy a vaterán rendeltem egy magyar gyártótól. Nagyon jó ára volt és teljesen újak. Dizájnos kivitel és szép kidolgozás. Csak ajánlani tudom: BabyBandana.


Ez pedig az elkészített kalap és pisztolytáska. Az utóbbinak leszakadt a tartó része. Azzal volt a derékra fűzve egy pihenőszékből kivett derék övvel.





2012. március 1., csütörtök


Karfiol püré házilag

A brokkolihoz hasonlóan rakott ételek kiváló alkotója lehet, de puffasztóbb, mint zöld rokona, így ebből csak egy fejet készítettem. Amikor már lehet fűszerezni, szerintem más zöldséggel ehető étel lesz belőle. Sajttal, joghurttal, hússal, krumplival fincsi lesz.

Kellékek:
Éles kés
Kis lábos, fakanállal
Bot mixer
Baba műanyag kanál
Jégkockatartó
Kisméretű műanyag zacskó
Savas filc





A karfiolt rózsáira szedtem, megmostam, majd lábosba téve annyi vízzel öntöttem fel, hogy ellepje. Fedő nélkül 10 percig főzzük, ezzel a puffasztó hatását mérsékeljük.


Ha megfőtt, leöntöm a főzőlevet és a nélkül pürésítem, folpack nélkül.


Amikor kész, jégkockatartóba adagolom, és dupla zacskóba teszem. Felirattal ellátom és mehet is a fagyasztóba.

2012. február 22., szerda


Zöldbab püré házilag

Ettől tartok, mert elég karakteres ízű zöldség. Kíváncsi leszek, hogy fogadja kisbabám. Önmagában nem, inkább ezt is keverve fogom adni. Ha már fűszerezni tudok, egy kis fokhagymával megbolondítom.
Most 1 kg-ot készítettem el, ebből 2 jégkockatartó lett tele.

Kellékek:
Pároló edény
Fakanál
Bot mixer
Üveg tál
Baba műanyag kanál
Jégkockatartó
Kisméretű műanyag zacskó
Savas filc

A fagyasztott bio zöldbabot beleöntjük a párolóedénybe. Az edénybe 4-5 cm magasan vizet töltünk. (Ha nincs párolóedényünk, főzzük fedő alatt és annyi vízben, ami épp ellepi. Ekkor a főzővizet fel kell használni a turmixoláshoz.)




10 perc alatt elkészül, teljesen puha lesz a zöldség. Ekkor kiöntöm az üveg tálba, megvárom, hogy kihűljön.


Pürésítem bot mixerrel.


Amikor kész, jégkockatartóba adagolom, és dupla zacskóba teszem. Felirattal ellátom és mehet is a fagyasztóba.

2012. február 15., szerda


Banánpép házilag

Fogtam 4 kg banánt és mivel sokáig nem áll el, elkezdtem lefagyasztani. Minimális előkészület kell, ugyanakkor kisbabának nagyon finom csemege lesz. Mivel elég nagy, csak egy adag jégkockát készítettem, a többit 3 jégkockányi mennyiségben fagyasztottam műanyag tárolóba. Ez fél banán mennyisége.
 Jól kombinálható almával, szilvával, meggyel. Székrekedéskor szüneteltessük, ilyenkor a szilva a jobb.
Öko mosó-és tisztítószerek az egészséges háztartásért.
Kellékek:

Üveg tál
Bot mixer
Műanyag tálkák
Műanyag kanál
Savas filc
Zacskó



 5 db banánt (kb 1kg) kisebb darabokra törtem és beledobtam az üveg tálba.


Bot mixerrel pürésítettem.

Műanyag edénybe (pp anyagú) mertem kiskanállal 5-6 adagot, így 7-9 edényem lett.


Amikor megfagytak, kiszedtem a mélyhűtőből, kissé meghajlítgattam és ki is pottyantak belőle a korongok. Egymásra raktam őket 2 db feliratozott zacskóba és visszatettem a fagyasztóba.
Amíg el nem fogyott, addig folytattam. 


9. hónap betöltése – bevásárlókocsi takaró, új játékok, mosható pelus, mintaétrend

A változások és fejlődések nem hónapokban, hanem napokban mérhetőek. Kisfiam gyors ütemben fejlődik és növekszik, megdöbbentő, hogy mennyit változik. Bár ez minden hónapban elmondható.
Jelenleg sokat kapaszkodik állva, oldalazva a kanapé és a tv állvány mentén megy. Így több métert is megtesz. Néha megpróbál kéz nélkül megállni, ilyenkor mindig a közelünkben van, biztosra megy. A mászás is megvan, folyamatosan barangol a lakásban.
Amit elér, mindent lesöpör az asztalról, ágyról és figyeli, hova esik. Így most a telefonok, távirányítók magasabbra kerültek elhelyezésre.
Imád kergetőzni és bújócskázni. Az előbbit az apjával játssza. Ahogy hazaért apukája, máris indul a kergetőzés, hol ő megy az apja után, hol fordítva. Közben élesen kurjongat. Velem bújócskázik. Elbújok a földön egy párna mögé, ő pedig megkeres. Mosolyog, ahogy megtalál. A játékokat nem keveri, velem nem kergetőzik, apjával pedig nem bújócskázik.
Van, hogy sikítósat játszik: hangosan visít egyet és várja a választ tőlünk. Mi válaszolunk, ő folytatja és így tovább. Szereti ezt is.
A fürdés továbbra is igazi öröm. Most már a kádvizét is a jelenlétében töltjük meg, mert az is élvezetes. Belenyúlkál a vízsugárba, iszonyatosan csapkodja. Ha kész a fürdővíz, folytatja a csapkodást, a zuhanycső rángatást. Fürdés után többször kell hajat szárítani, az tetszik neki. A hajmosás viszont nem, nem szereti a fején a vizet. Küzdeni nem kell, nem sír, csak rázza a fejét. Általában felemeljük, és vízszintesen tartva öblítjük a haját. Ez bevált módszer, jól működik. Ellenkező esetben mindig előrehajtja a fejét, így belemegy a víz. De nem bánja, csak a fejét forgatja.
Könyvet, füzetet nem lehet elöl hagyni, tépkedi, sőt, a kedvenc eledele a papír lett, így nagyon kell figyelni rá.
A biztonságra is újabb figyelmet szenteltünk, lezártuk a konyha fiókjait és a sütőt is. Ugyanis ha ott van, az ajtókat nyitogatja. Most, hogy zárva van, rángatja teljes erőből.
Most, hogy szépen ül, lehet a bevásárlókocsival menni vásárláskor, nem kell babakocsi. Igen ám, de ha az ember lánya elolvas néhány cikket, hogy mi minden található ezeken a kocsikon, pontosabban a toló karon és azon a részen, ahol a baba ül, hamar elmegy a kedve, hogy gyermekét beleültesse egy ilyenbe. Nem beszélve arról, hogy a gyerekek kapaszkodnak, sőt, még meg is nyalogathatják a kocsit. Ezen felbuzdulva ismét jött az olvasgatás, és hamar rá is akadtam a megoldásra: bevásárlókocsi takaró vagy védő, ez a neve. Ez egy általában pamutbelsővel készült, bevásárlókocsi bélelésére alkalmas anyag. Nagyon praktikus, kicsire összecsomagolható. Egyből eldöntöttem, kell egy ilyen, hisz ezt még sok ideig fogjuk használni.
Találtam is rengeteget, csak a toló kart takarót 4000-ért, játékosat, rágókásat 8000-ért és annál többért is. Aztán körbenéztem az aukciós portálon, ott találtam 3000Ft alatt, postázással együtt. Mivel új, egyből rendeltem is egyet. Nagyon örültem neki. Már ki is próbáltuk, isteni. Kisfiam ugye dülöngél is rendesen a kocsiban, nem baj, hogy védve van ő és a ruhája is a szennyeződésektől. Főként, ha belegondolunk, hogy már hány gyerek ült a kocsiban és hogy talán még nem is volt letakarítva…
Szerintem érdemes beruházni.

Otthon a babakocsi kerekei igazán érdekesek, mindig azt akarja nézegetni. Kellett valami nagykerekű játék, hogy inkább azzal legyen elfoglalva,ne a koszos kerekkel. Néztem is a játékokat, de nem igazán találtam a célnak megfelelőt. Így véletlenül jutottam el ahhoz a gondolathoz, hogy irány a játékbolt. Ott aztán találtunk bébi taxit. Ez a neve. Ez egy négykerekű autó, olyan, mint a háromkerekű motorok, csak ennek eggyel több a kereke. Így stabilabb is.
Egyelőre persze nem a célnak megfelelően használjuk, csak nézegetésre kell. Arra pedig tökéletes, kisfiamat leköti, azóta a babakocsit ritkábban veszi célba. Ha pedig ezt is teszi, hamar elterelhető a figyelme, ha megmutatom neki a taxi kerekeit.
Ezek mellé még beszereztünk néhány autót, meg fajátékot is. Ez utóbbiakat netről rendeltem, helyben nem nagyon találtunk. A minőségük jó, rágcsálásra inkább ezt adom kisfiamnak. Megnéztem, nem mérgező a festék. A műanyagos ftalátos bigyóktól jobb. Bár van ilyen játékunk is, mert ezért fából nem lehet annyira színes és zenélős sokoldalú játékokat gyártani (vagy csak én nem találom), azokat mindig felügyelet mellett használjuk. Így ezeket nem eszegeti.

A hétköznapokon még mindig nem főzök, nincs időm rá. Ja, igen, vagy csak ezt mondom. Más anyukák meg mire képesek két vagy három gyerek mellett. Én mégis úgy veszem észre, hogy erre már nem jut energiám. Egyelőre a délelőtti altatás idején én is pihenni szoktam (ez lenne a főzés ideje), így jobban bírom a délutáni „műszakot”. Így jól bírom, nem vagyok kimerült. Majd a második gyereknél máshogy lesz!
A fogzás folytatódik, folyik kisfiam nyála rendesen, de egyelőre más panasza nincs.
A fogzást ezzel lehet megkönnyíteni.
Kis ujjaival próbál csippenteni, apró dolgokat is felvesz a földről és hosszasan nézegeti, tépkedi. A szókincse is fejlődik, szótagokat mond: bebü, bábú, bababa, gii, gyii és társai. Nagyon aranyos. Szépen ki tudja fejezni magát, ha akar valamit. Szépen jelzi a teli pelust, bár ezt többnyire észre is veszem, mert nyögdécsel, ha kakil, ilyenkor el is vonul.
Ha éhes vagy csak szomjas, ezt is jelzi. Utóbbinál visszatért az anyatejre, nem itatom, nem kell neki. A széklete rendben van, néha bogyós csak, nagyrészt formált, így nincs folyadékhiánya.
Az étrendünkbe bejöttek a k betűsek, aztán mentek is. Kipróbáltuk a karfiolt, de jó kis hasfájást okozott, így most pihentetem a dolgot.
A többi ételt szívesen eszi, nincs gond az etetéssel. Mivel mostanában áttértünk a reggeli 7-8 órás ébredésre, jobban megy az evés is. Persze este nem mindig hajlandó 8 körül aludni, van, hogy fenn marad 10-ig. Így aztán hosszúra sikerül egy-egy nap.

Egy napi étrendünk így néz ki:

Reggeli: szopi
Tízórai: fél alma és fél körte (lereszelem mindkettőt és a felét odaadom neki, a másik flee az uzsonna), szopi
Ebéd: ugyanaz, mint 8 hónaposan, nem emeltem adagot, nem kér többet. Annyi a különbség, hogy az egy kockányi (20g) husit vagy túrót megfelezem, a másik felét vacsira kapja.
Uzsonna: a megmaradt gyümölcs gabonával vagy rizzsel
Vacsora: 3 kockányi zöldség, amit tuti megeszik (nem ilyenkor kell kóstoltatni az új ételeket), fél kocka husi.
Éjszaka: szopi (2x kelünk)

A változtatás annyi, hogy a krumplipürét kissé darabosra hagyom, hogy a rágásra szoktatást megkezdjük. Ezzel egy időben a gabonapelyhet sem turmixolom, hanem egyben hagyva adom a gyümölcshöz.

Mostanában rendeltem bio élelmiszereket. A banánt lefagyasztottam nagyobb adagokban, a zöldségeket is feldolgoztam, az almát és a körtét hűtőbe tettem, így azt frissen reszelem almareszelőn. Emellett kombinálom a fagyasztott gyümikkel.
Arra figyelek, hogy a banánt, mint lehetséges székletfogót szilvával vagy almával adjam, így tuti, nem lesz gond. Nincs is.

Újra elővettem a mosható pelenkáimat. 3 db van, kettő tépőzáras, egy patentos. Ismét kipróbáltam és meglepetéssel tapasztaltam, hogy egyáltalán nem bonyolult a használata, sőt! Nagyon egyszerű. A mosása sem egy nagy gond, ez is hamar kivitelezhető. Használat után kiöblítem és félre teszem. Ha elhasználtam az összeset, irány a mosógép..
Most beszereztem egy újat is, másik fajtát, hogy kipróbáljam, van-e különbség egy olcsóbb és egy drágább pelus között. Az eladó nagyon készséges, több fajtát is küldött, hogy tudjak választani. A pelus plüss külsős és bambusz betétes. Ez azért jó nekünk, mert kisfiam sokat pisil. Ki is próbáltuk, nagyon meg voltam vele elégedve, bár még úgy 6-szor ki kell mosni, hogy elérje a normál nedvszívását. Így addig is próbálgatjuk. Mivel azonban az ára igen húzós, 5000Ft, így eléggé meggondolom, hogy megéri-e ez vagy inkább az olcsóbbat vegyük.
Az olcsóbbnál frottír betétünk van, 2 db egy pelushoz. Napközben használom őket és időnként jók. Ez azt jelenti, hogy a sokat pisilő babáknál kevésnek bizonyul a nedvszívása. A patentost nehezen tudom feladni ennél a fajtánál. A drágábbnál nem gond, ott gyorsan és egyszerűen feladható. Így ha patent, akkor a drágább jobb.
Patentos, minőségi mosható pelenka.
Ebben is lehet válogatni. Állítólag a tépőzárasat nyáron jobban leszedik magukról a babák, míg ezt a patentossal nem igazán tudják megtenni.
A külsőnél nekem meg a plüss jobban tetszik, mint a PUL. Hát nehéz döntés.
A lényeg, hogy ha veszek, mondjuk 20 darabot, az az olcsóbb pelusnál hamarabb, a drágábbnál később  térül meg, DE mindkettő megtérül.
Éjszakára nálunk a frottír nem működne, mert tuti átázna, hisz jó párszor nappal is megtelik, emiatt is váltottunk egy frottír egy 3 rétegű 100% bambusz betétes zsebesre.
De ha már csak nappalra használom, és éjszakára eldobhatót veszünk, már akkor is jelentős előrelépést teszünk önmagunkért és a környezetért is.
Még gondolkodom. Lehet, hogy fele-fele lesz a rendelés és akkor 3 hónap alatt térül meg. Fele olcsóbb, fele drágább, patentos.
Próbálkozok még, elválik, mi mellett döntök.
Ui: azóta már az éjszakát is kipróbáltam, a zsebesek nem jöttek be, kevésnek bizonyultak. Nappalra viszont teljesen elég, így 20 db-os készletet használunk.
Van viszont a külön külsős és belsős bambusz pelenka, ami nagyobb nedvszívású. A sokat pisilő gyermekemnél beválik éjszakára úgy, hogy még egyszer fel is kel inni. Ebből 5 db van, mert nehezebben szárad, kell a váltás.

Brokkoli püré házilag


A semleges íze miatt nagyon jól lehet majd használni a főzelékekhez, valamint rakott ételek kiváló alapanyaga tud lenni. Ha babánk már 8 hónapos, akkor adjuk ez a növényt és majd már lehet fűszerezni is, így szívesebben fogyasztja el a főzelékeket kisbabánk.

3 bio brokkolit készítettem el, ebből úgy 3 jégkockatartónyi adag lett.

Kellékek:
Éles kés
Kis lábos, fakanállal
Bot mixer
Baba műanyag kanál
Üveg tál
Jégkockatartó
Kisméretű műanyag zacskó
Savas filc

Az első brokkoli rózsát szétszedtem, megmostam, majd a lábosba tettem annyi vízzel, hogy ellepje. Fedő nélkül főzöm kb 10 percig, majd ha teljesen puha, kiszedem a zöldségeket az üveg tálba, a levet leöntöm és beleteszem a következő adag brokkolit újabb vízzel.




A vizet azért érdemes leönteni, mert egy kissé puffaszt a zöldség, így ezt tudjuk csökkenteni. Ehhez még hozzájárul a fedő nélküli főzés.
Öko tisztítószerek itt.

Ha végeztem az összes főznivalóval, pürésítem. Itt nem tettem folpackot a pürésítéshez, mert nem volt leve, hisz azt leöntöttem. A zöldség így is krémes lett a végére.


Amikor kész, jégkockatartóba adagolom, és dupla zacskóba teszem. Felirattal ellátom és mehet is a fagyasztóba.