2011. június 29., szerda

2. hónap - itt a hasfájás, és az oltás

Ha eddig úgy gondoltam, hogy megúszom, tévedtem. Sajna nálunk is előjött ez a probléma, így egy kis fejtörést is okozott.
Szerencsére hamar megfejtettem, hogy a pünkösdi fesztiuválon elfogyasztott ételek valamelyike okozhatta: minifánk, lepény, kürtős kalács vagy az alkoholmentes sör. Hát igen, itt rendesen felrúgtam a diétámat, ezt kisbabám meg is érezte. Már aznap nyűgös volt és sírt, ekkor még nem tudtam, mia baja, csak amikor húzgálta a lábát. Főzte neki Mecsek béby teát, amiben kömény és kamilla van. Mivel a szoptatós teában is volt kömény, először arra gondoltam, hogy a tea mennyiségének csökkentése, majd elhagyása miatt jött létre a hasfájást. Így naponta 50ml-t adtam neki, több részletre elosztva. Ekkor már kevésbé húzgálta a lábát, így elkezdtem még tornáztatni mellé. Mindkét lábát behajlítva közelítettem a hasa felé, ezt kb 50x. Majd váltott lábbal is. Ilyenkor sokszor hangos szellentések kísérik a tornát, tehát eredményes. Emellett a hasát is megmasszíroztam, köldök körül körkörösen, vastagbél irányában aprókat körözve. A kettő együtt segített. Egy hét után elhagytam a teát, és a masszázs sem kellett minden ap. Ekkor jöttem rá, hogy a kajálásom volt az oka… Azóta nem engedek meg magamnak lazább napot!
Ahogy telnek a napok, úgy vettük észre, hogy ez vagy az még hiányzik a kelengyénkből. Így kerültek beszerzésre az alábbiak:
Tükör az autóba: 2000Ft. Hátsó ülés támlájára feltehető, így vezetés közben is látni lehet a babát.
Önsterilizáló cumisüveg: MAM Anti-Colic a neve, 2000Ft alatt volt az ára, nem emlékszem pontosan. Két méretben van, 160 és 260 ml. A nagyobbat vettük, mert később is tudjuk használni. Ezt azért vettük, mert most, hogy már nem kell fejnem, sétákhoz, különösen, ha meleg van, viszek vizet. A korábbi mikrós sterilizáló túl nagy és felesleges egyetlen üveg sterilizálásához. Ezt viszont magában lehet vízzel sterilizálni is. Víznek Szentkirályit használok. Közvetlenül bontáskor nem forralom fel, de miután áll a palack, forralom a vizet. Szerintem gazdaságosabb, mint a babavizek. 20ml vízzel 3 perc alatt sterilizálja magát.
Cumi sterilizáló: szintén a korábbi nagy sterilizáló miatt vettük meg. 500 Ft a DM-es és 2 teáskanál víz hozzáadásával lesz steril a cumi, 1 percig kell benn hagyni.

Ebben a hónapban oltásra is kellett mennünk. Kicsit izgultam, hogy hogyan fogja viselni. Természetesen indulás előtt lett tele a pelus, így iparkodnom kellett, hogy az időpontunkra odaérjünk. Nem volt gond, már gyorsan tudok pelust cserélniJ
A rendelő várójában nagyon jó kedve volt, folyamatosan mosolygott és gagyarászott, aranyos volt. Súlya most 5800g és 60 cm hosszú. Szép teljesítmény.
Doktor néni megvizsgálta, utána jött a szuri. Én lepődtem meg a legjobban, hogy egy kis felsírás után elhallgatott, még mielőtt felvettem volna, és nézelődött tovább. Meg sem viselte.
Doktor néninek mondtam az időnkénti hasfájásokat, amik főként a bélgázok alkalmával vannak. Mivel doktor nénink homeopátiás orvos is (ezért választottuk), kérdezte, hogy hogyan viselkedik ilyenkor. Főként a lábait húzza, nem feszül hátra, így a Colocynthis 9CH-t javasolta. Úgy beszéltük meg, hogy nem adom neki most, csak akkor, ha látom, hogy erősen kínozza ez a panasz. Ilyenkor majd műanyag kanálban feloldva 2-3-szor 3 golyót lehet adnom. Remélem, nem fog kelleni.
Szépen felöltöztünk, és amíg elmentünk a gyógyszertárba, elaludt a hordozóban. Közben másik patikába is elmentem, hogy Thermoklikk nevű melegítő párnát vegyek, de azt sem tudták, hogy mi az. Ez már a harmadik patika, ahol fogalmuk sincs róla. Férjem mondta, hogy gyógyászati segédeszköz boltban biztos van, így legközelebb arrafelé megyek. Ez is jó mindenféle fájdalomra, többek között hasfájásra is. Csak a benne lévő kis akármit meg kell pattintani és már meleg is a párna. Hasznos darab.
Hazaérve hátradöntöttem a hordozó támláját, így vízszintesen tudott babám aludni, még kér órát! Nem kellett megbolygatnom az álmát.
Minőségi mosható pelenka itt.
És most, hogy rájöttem, még nincs kép róla, akkor íme a hordozóval:


És anélkül:



    

Összegzés folytatása

Szoptatás, fejés
.
Aztán a gyógytea, görögszéna, citromfű tea (ez egy kis nyugtatásra), homeopátia, no meg egy kis lézerterápia együttes hatásával megindult a tejem, a 3-4. héten már 40-80 ml-t fagyasztottam.
A napi teendőim így alakultak:
Az elején mindkét mellből kellett szoptatnom, mert kevés volt a tej csak az egyikből. Hajnalban a másik mellem mindig lefejtem, mert itt túl sok idő telt el a következő szopiig és addigra nagyon feszesnek éreztem a mellem ilyenkor. Ha nagyon feszül a mell, akkor a szervezet visszább veszi a tejtermelést, mert érzékeli, hogy sokat termelt. Ennek elkerüléseként fejtem, ami kezdetben 40-80, majd a 3. héttől 80-130ml lett.
A délelőtti szopinál még mindig váltott mellből szoptattam. Aztán délutánra annyira visszaesett a termelés, hogy jött a mindkét mellből szoptatás, az első 1-2 hétben még így is vissza kellett pótolnom a hajnali adagból. Ezzel semmi gond nem volt, elfogadta a cumisüveget, szépen kiszívta.
Kora estére aztán termelődött tejem, ekkor még a mindkettőből szoptatás maradt, a 3. héttől ez is beállt az egy mellre. Este aztán újra pótlás. Ekkor már az első hetekben szinte semmi nem termelődött. A 4. hét után rendeződött ez, ekkorra termelődött rendesen. A hajnali fejést még 2 hétig meghagytam, hogy legyen bőven tartalék, ha esetleg gond lenne, majd ezután elhagyhattam. Innentől lett a szoptatás előnyös, mert csak felkeltem, kb 10 perc alatt végeztünk és már aludhattam is. Korábban, a fejéssel együtt ez 45 percig tartott, amíg elmosogattam, azt is belevéve.
A szoptatások általában 10-45 percig tartanak. Hajnalban rövidebb, napközben hosszabb. Utána mindig büfiztetés a hasfájás elkerülése végett. Ha közben a pelenka megtelt, akkor cseréltem is. Néha egy kicsit felébredt, de hamar visszaaludt. Így legalább nem a kakiban alszik.
Bimbóvédő: az első hetekben semmiképpen sem jó a használata, mert cumi zavart okozhat, így én sem használtam. Bár a kezdetekkor igen jó kis fájdalom és sebesedés is kialakulhat, mint ahogy az nálam is kialakult, de inkább elviseltem, minthogy kísérletezzem. Ez kb egy hétig tartott, először a kórházban alakult ki, majd a tejprobléma miatt otthon is, de ez utóbbi már nem volt annyira vészes. Ekkor én is vettem, de csak néhányszor használtam, nekem nem volt praktikus.
Cumisüveg: óva intettek tőle, inkább pohárból itassam. A cumisüveg teteje pont jó erre a célra. Az első visszapótlásoknál próbálkoztam vele, de a tej fele a nyakában kötött ki, mert annyira éhes volt, hogy kalimpált minden irányba és emellett pedig többször félrenyelt, iszonyatosan köhögött, így a vállamra téve paskoltam a hátát, hogy ki tudja köhögni. Ekkor döntöttem a cumisüveg mellett, mert nem láttam értelmét az itatásnak. Annak ellenére, hogy napi 2-szer, később csak napi 1-szer kapott üvegből, rendesen szopik is.
Fejés: Avent mellszívó elektromos verzióját használtam, amihez hozzátartozik a kézi mellszívó alkatrész is, a kórházba ezt vittem be. Akinek olyan sok a teje, már ott is tud fejni. Ajándékként járt még hozzá mikrós sterilizáló is, ezt sokat használtam. Bár sokan ajánlották a kémiai sterilizálást, a Chicco folyadékot, mert az elkészített oldat 24 óráig jó), de a mellszívó használati utasításában benne van, hogy ez nem igazán tesz neki jót. Gondolom, kissé megkezdi a szilikont vagy bizonyos anyagokat old ki a műanyagból, ami nem lenne jó, ha belekerülne a lefejt tejbe.
Minden szoptatás után fejtem, még akkor is, ha azt éreztem, hogy teljesen kiürítette, így próbáltam meg serkenteni a termelődést. Kezdetben semmi, később 10-40 ml-eket sikerült fejnem. A fagyasztást steril zacskóba teszem, feldátumozva. 20 darab 1600Ft körül van. A büfés műanyag pohár sterilizálása szerintem nem jó, mert az biztos nem BPA mentes, és a mikróban a műanyagból oldódhatnak ki vegyületek, szerintem. Ráadásul sok helyet foglal. Az Avent poharai jók, mert fedelük van, de szintén sok helyet vesznek el.
Az anyatejet hűtőben maximum 24 óráig lehet tárolni, figyelve arra, hogy a leghidegebb helyre tegyük. Én mindig alulra, belülre tettem. Az ajtóra tilos tenni, mert ott megromlik a nyitogatások miatt. A frissen fejt tejet külön kell betenni a hűtőbe, és ha lehűlt, akkor lehet hozzáönteni a többihez. Erre nagyon jók voltak az Avent-es poharak, amit a mellszívóhoz kaptunk.
Pótláskor jól össze kellett forgatni, mert a tej zsíros részei kiültek a pohár szélére. Ugyanezt kell tenni fagyasztás előtt is. Visszaadás előtt érdemes megszagolni, nehogy romlott legyen.
A fejés kellékeinek mosogatását nem hagyományos mosogatószerrel végeztem, mert az illatos, és a sterilizálás után érezni lehet az illatát, így a tejen is. Ekkor váltottam a DM-ben kapható illatmentes mosogatószerre, majd ezt is lecseréltem a bababoltokban kapható NUK mosogatószerre. Ez a legjobb.

Mérleg:
Jó és rossz is. Abban az esetben jó, ha valakinek, mint nekem is, kezdetben nincs sok teje, így a babája keveset eszik. De ez csak akkor derül ki, ha megmérjük. Jó, mert láthatjuk, hogy mennyit evett, illetve hogy evett-e, volt-e tej. Mert hát velem is előfordult, hogy szopizott, akár 1 órán keresztül is, sőt volt, hogy szinte folyamatosan mellen akart lenni, nem értettem, hogy miért. Hát mert semmi tej nem volt benne, innen jöttem rá a tejproblémára. Ha ezt nem tudom, csak ülök felette és hallgatom, hogy sír, mert nem tudom, mi a baja.
Szóval szopi után megmértem, az első hetekben 0-20g között evett, ami ekkor is nagyon kevés volt. Tehát tudtam, hogy ez a baja, éhes. Noha vigaszt nem nyújtott az éhes baba tudata, de az orvos és a védőnő is vigasztalt, hogy ennek ellenére hízik, így tartsak ki, ne adjam fel. Köszi, gondoltam akkor, de most csak azt mondhatom, megérte. Bár könnyebb lett volna tápszerhez nyúlni, utólag azt mondhatom, megérte kitartani.
A mérleg rossz is, mert amikor folyamatosan mérlegel az ember, ha nem is ilyen típus, de hajalmosabb lesz azon problémázni, hogy miért csak annyi tejet evett a baba. Holott mi sem eszünk mindennap ugyanannyit – ezzel vigasztaltam magam.
Levonva a következtetést: az elején tényleg jó volt és támaszt is nyújtott, de ahogy a védőnőm is javasolta, ahogy szépen beáll a tejtermelés, érdemes leépíteni napi egyre, a fürdés előttire.

Visszatekintve a gyerekágyi időszakra, elmondhatom, hogy a szülésre sokkal jobban fel tudtam készülni, mint a szoptatási nehézségekre. A szülésen az ember egy nap alatt túl van, akármennyire is nehéz, viszont a szoptatási problémák több hétig is eltartanak, jobban kiveszik az ember energiáját.
Mindezek ellenére arra bíztatok mindenkit, hogy igen, érdemes kitartani a szoptatás mellett, mert ennél egyszerűbb táplálás és csodálatosabb érzés nincsen. A nehézségek azért vannak, hogy megoldjuk Egyszer minden probléma megoldható, érdemes rászánni az időt és tényleg kitartani. Persze mindezt amellett, hogy ha a baba súlya rendesen növekszik és a napi használt pelenka adagja is rendben.
Ha pedig nagy a bizonytalanság, érdemes bíztatást kérni másoktól, nagyon ránk fér ekkor. Így el tudunk jutni oda, hogy kisbabánk csak tejet kap és jól is érzi magát.

Összegzés - Letelt a gyerekágyi időszak

Gondoltam, itt összeszedek néhány gyakorlatban használható praktikát, ami nálam bevált.
Ezek a következők:
babaruha mosása - bőrpanaszok megelőzése
fürdetés, krémek, pelenkák - örömmel és ne sírva fürödjön és ne legyen száraz vagy irritált a bőre
étrend - hasbajok kiküszöbölése
szoptatás, anyatej fejés - a nehezétől eljutni a könnyebbségig
mérleg - a szükséges jó és rossz

Babaruha mosása
Sokat hallottam és láttam kiütéses, piros bőrű babákat, így már a terhesség idején kezdtem utána nézni a témának.
Ezért vettünk mosódiót, mosószódát, fehérítő sót és folttisztító szappant. Az első hármat a neten rendeltem, utóbbit a DM-ben vettem.
A mosódiót mosáshoz használom, 4db-ot teszek vászonzsákba (de lehet egy zokniba is), öblítéshez 10%-os ecet és 5 csepp illóolaj kerül a gépbe (gyerekeknek levendula, kamilla jó) és mehet a mosás.
Erősebb szennyeződés esetén mosószóda és fehérítő só is szóba kerül, plusz a foltot bevizezem és a szappannal bedörzsölöm, így teszem a mosandó ruhák közé. Nem dörzsölöm, nem áztatom és szép tiszta lesz 60 fokon.

Fürdetés, krémek, pelenkák
Vettünk egy KDF szűrőt a fürdőszobába. Ez nekünk is jó, korábban sokat vakaróztunk és kiszáradt a mi bőrünk is. Gondoltuk, ha a mi bőrünknek ennyire rosszul viseli a csapvizet, akkor a babánk érzékeny bőre valószínűleg még rosszabbul reagál. Így csak ebben fürdik ő is.
Fürdetéshez nem használjuk a gyógyszertárit, helyette bio DM-es terméket szereztünk be, ami illat és vegyszermentes.
Minden fürdetéskor egy zenélő felhúzós játékot teszünk mellé és elénekeljük, hogy mi történik vele. Lassan, de határozott mozdulatokkal vetkőztetem, a mellkasát kezdetben betakartam, hogy ne fázzon. A redők tisztításához bio napraforgóolajat vettünk. A kádba lassan engedem bele, hogy ne féljen és közben is beszélünk hozzá. A hasán szeret jobban, akkor kiemeli a fejét, a lábával pedig rugdossa magát előre.
Törölközésnél, ha széttárja a karját és a tenyerét, beletesszük az ujjunkat, amit megfog és szorít, így biztonságben érzi magát. A haját gyorsan szárazra kell törölni, hogy ne fázzon. Innentől pedig újra felhúzós játék és ének.
A fürdés így egy hang nélkül zajlik, bár vannak kivételek, de az szó szerint egyszer kétszer volt.
Ami nálunk bejött, az a fürdés előtti rövid szopi, hogy elégedett legyen és csak utána fürdik. Így nem sír az éhség miatt, de a pocija sincs tele.
Az énekelgetés a pelenkacsrénél is bejött. Ritka, amikor nem működik. Pelenkából szintén a DM-es terméket, Babylove-t vettük, mert ez nem tartalmaz mindenféle vegyszert. Popsitörlőből ennek a márkának a napraforgó olajos verzióját használjuk, másikban vannak számunkra nem megfelelő anyagok.
Popsi ápolás a gyógyszertárival, más nem is kell, mert szép a bőre.

Étrend
Miután a kórházban mondtam a szobatársamnak, hogy nem kérek a mogyorós sütijéből és én a helyében nem is enném meg, csak legyintett, hogy ja után a többit nem ette meg.
Ezután meg pláne úgy gondoltam, hogy igenis van jelentősége a diétának. Persze nem szigorú étrendről van szó, csak néhány dolgot érdemes kerülni. Így nem eszek déli gyümölcsöt, k betűs ételeket, száraz hüvelyeseket, apró magos gyümölcsöt, fehér kenyerek, fehér tésztát és rizst, tejet. Nagyon ritkán malac húst: heti vagy kétheti egyszer. Ez a diéta persze az egészséges étrendnek is szól, ezért kerülöm a fehér dolgokat.
Amit viszont eszek: csirke, pulyka, marha. Levesnek: zöldség és húsleves. Főzelékek, bár ha az ember végiggondolja, igen beszűkült a paletta: tök, répa, krumpli, spenót. Ezeket szeretem is, így nem volt velük gondom. Barna rizs és barna tészta köretnek, no meg krumplipüré. Napi 2-3 joghurt, ebből is meggy, barack és szilva ízű. Mellé sovány trappista sajt, hetente rizstej. Gyümölcsök, zöldségek: alma, barack, saláta, retek, valamint a szezon fő gyümölcse: dinnye, görög és sárga is. Azért az édességről sem kellett lemondanom: Túró Rudi, Jó reggelt szelet joghurtos és kakaós. Ez utóbbi nem okozott panaszt, ezeket ettem csoki helyett.
ezekben nagy segítséget kaptunk: anyósom főzött ránk. Nagyon nehéz dolga volt, mert ez a kevés hozzávaló igencsak feladta a leckét, hogy mit készítsen, de mindig változatos és finom ebédeket kaptunk.
Ezzel az étrenddel megúsztuk a hasfájást, remélem. Bár sok más dolog is okozhatja ezt, én az egyik legkézenfekvőbbet igyekeztem kiküszöbölni, amíg kisbabám szervezete megerősödik.
Több oldalon olvastam, hogy bármit ehetsz, csak figyeld a babád reakcióját és kerüld el azt az ételt, amitől panasza van. Persze, gondoltam. Amikor azt sem tudtam az elején, hogy miért sír és eleve alig tudok rájönni, hogy miért sír, már csak az hiányzott volna nekem, hogy egy kis hasfájással rátegyek erre a problémára, és ott üljek felette tanácstalanul. Helyette majd kísérletezek akkor, amikor mikor miért sír és akkor tudom dönteni, hogy hasfájásról van-e szó vagy sem. Nyilván, ha erős a fájdalom, előtte is el lehet dönteni, mert akkor erőteljesen húzgálja a lábát és keservesen sír, de úgy gondoltam, hogy ettől a képtől igyekszem megfosztani magam. Így is fog sírni sokszor más miatt. Nem beszélve arról is, hogy addig sem adok neki mindenféle panaszt enyhítő szereket. Inkább diétázok, minthogy bármit egyek, de a gyerekemet meg tömjem ezekkel a szerekkel. Persze lehet, hogy lesz olyan időszak, hogy nem tudom ezt elkerülni, de ha lehet, akkor addig is próbálom nyújtani az időt, hogy minél később kerüljön erre sor.

2011. június 14., kedd

6. hét - teljes önbizalom

Elérkezett a 6 hetes kontroll. Csípőszűrésre és hasi ultrahangra mentünk. A gyerekkórházba kellett menni, pechünkre épp sokan voltak. Csípőjét megnézték, minden rendben, de a terpeszpelenkát továbbra is használnunk kell. Júliusban jövünk ismét. Terpeszpelenkából nem a gumibugyisat vettük, hanem egy Ricsi márkájú kantáros övet, amit a ruha fölé kell adni. Jobban szellőzik, így nyáron előnyösebb.
Az ultrahangon egy kicsit tágabbnak látta a dokinő a bal vesemedencéjét, de azt mondta, aggodalomra semmi ok, szeptemberben megnézi ismét.
Otthon már jól megvagyunk. A fejést egyenlőre elhagytam, úgy néz ki, beállt a kereslet-kínálat. Azért nem fejek, mert a pótlásokat teljesen elhagytam, így azt gondoltam, hogy minek fejjem le, hogy később ugyanazt adjam vissza? Így bár reggel kicsit feszül a mellem, de nem csomósodik, ezért mertem elhagyni a fejést. Persze folyamatosan figyelem és ha túltelítődne, visszaállok a fejésre, de ezúttal majd este, csak a szopik végén.
A héten szépen elkezdett igen erősen hangokat adni, most már nem bizonytalanul, hanem vidáman hallatja a hangját és mellé mosolyog. A hátáról szépen oldalra tud fordulni, ha akar. annyira gyakran még nem próbálja, de ügyeskedik.
A járókában "beszélget" a játékhídon lévő játékokkal. Amikor felvesszük, leginkább a lámpákat nézi. Ezek közül is az álló lámpa a legszebb:) Hosszasan nézi, arra is mosolyog Gondoltuk már, hogy ha ennyire leköti, később veszünk neki egy játék lámpát:)
Múlt héten kirándultunk. Amikor azonban a hordozóban a feje többször oldalra dőlt a szűkítő ellenére, elhatároztuk, hogy veszünk új hordozót. A sok-sok teszt áttanulmányozása után irány a bababolt. Ott végignéztük az üléseket és rá kellett jönnünk, hogy néhány ADAC győztes hordozó sem ad jobb fejtartást, mint a meglévőnk. El is keseredtünk, amíg meg nem néztük a listánk utolsó szereplőjét: BeSafe.
Árban nem is volt húzósabb, mint a többi, viszont nagyon erős tartást ada a fejnek. Ráadásul Isofix nélkül is jó helyen végzett a teszten. A hordozót így meg is vettük, persze miután a kocsiba is bepróbáltuk és kisbabánk is helyet foglalt benne. Van egy kis különbség!
Ami még nagyon tetszett ebben a hordozóban és ezért is választottuk, az az, hogy vízszintesig dönthető! Szerintem ez nagyon fontos, mert amikor mentünk valahova, mindig vagy lecsúszott vagy oldalra dőlt az ülésben. Így meg csak egyszerűen hátra döntjük, nem kell felkelteni, aludhat tovább.
Közben más dolgokat is választottam a boltban: szoptatóspárna - ebből az apró gömbökkel kitömött a jó szerintem, mert lehet igazgatni és a magasságát állítani a benne lévő golyók hozzá-vagy elvételével.
Mosogatószer, kifejezetten babás cuccoknak - ez is praktikus, nincs benne illat meg egyéb oda nem illő anyag.
Kókuszmatrac - ez nyárra a nyaralóba kell, hogy ott is egyenes maradjon  a dereka. Lehetne szivacs is, de én ebben jobban bízok.
Visszapillantótükör - az autó bátsó üléstámlájára feltehető, így utazás közben is látom kisfiamat, könnyű ránézni.

5. hét - most már jó

A szoptatási gondok egyenlőre megoldódtak, lekopogom. Este fél 10 és 12 között fekszik le kisfiam, ettől függően 1-2, majd 3-5 között kel, reggel 6-8, délelőtt 10-11 között. Ez utóbbi a felkelés ideje.
Délután 2-3 órás alvás, szopi előtte és utána. 18-20 között 1 órás séta, én viszek fél-egy palack vizet, amit meg is iszok, mire visszaérünk. Este fürdés, majd szopi és jöhet az alvás.
Ezzel a napirenddel egész jókat alszok, az iszonyat fáradtság elmúlt, egész kipihent vagyok. Persze vannak kivételek, amikor hajnalban másfél órát fenn van. Ez akkor igen fárasztó, de délelőtt akkor még tudok aludni.
A napi séták nekem is jót tesznek, kezdek visszaalakulni. Ehhez a napi 10 szoptatás rendesen hozzájárul. Így jobban bírom, nem fújtatok annyira.
Védőnőm javaslatára, mivel a súlyfejlődésünk rendben és én is magabiztosabb lettem, a héten elkezdjük a mérlegelés elhagyását. Kicsit izgulok, de muszáj elkezdeni, mindkettőnk érdekében. A gyógyteákat is visszább veszem, hogy ne szokja meg a szervezetem. Így ha majd csökken a tej, ismét tudok rajta erősíteni.
A mérlegelést délelőtt hagytam ki először, hajnalban, a kritikus délután és esti időszakban nem. Jól működött. A következő néhány napban teljesen elhagytam a mérleget, egyedül az esti fürdésnél a meztelen súlymérést tartottuk meg. Így egyből látom, hogy hogyan alakult a napunk. És lőn csoda, teljesen jól működik! Jelenleg kb 750 ml, amit megeszik, pedig 670 lenne az ideális. Hiába, a fiam nem tartja a könyv formát:) Többet eszik, de többet hízik is.
Minden szopi után fejek, általában 10-30 ml marad benn. Ezt délután, ha kell, adom vissza vagy este, ez utóbbinál gyakran kell. Ekkor 50-60ml-t adok, délután 40ml-t.
A hét vége felé nem minden nap tudtam fagyasztani, volt, hogy 40 ml-t, volt, hogy semmit. Meg is ijedtem, hogy a kevesebb gyógytea miatt apad a tejem, de hagytam a tea adagot napi 2-nél és hamar kiderült, azokon a napokon, amikor nem vagy alig tudok fagyasztani, nincs szükség se délután, sem este pótlásra! Kezd beállni a tejtermelés?!
Végre elérkeztünk oda, hogy tudunk tervezni. Kelleni is fog, hisz jön a nyár, mi pedig szeretnénk menni pihenni. Mondjuk nem messzire, tőlünk egy órára lévő Szelidi tóra. Azt az utat pont kibírja, nem fárasztó és mi is pihenünk.

2011. június 9., csütörtök

4. hét - már jobban

Napirendünk most kezd rendeződni. Már 80 ml-t fagyasztok is, most már "biztonságban" érezhetem magam. Ha valami gond lenne a tejelválasztással, van bőven tartalék.
Pont négy hetes kisbabám, amikor a gyerekorvoshoz megyünk. Férjem is elkísér, hogy kímélhessem a lábam. Tanácsadásra megyünk. Előtte szopizás, jó 3/4 órát, hogy biztos jól lakjon, öltözés után irány az autó. Ott elalszik, nincs vele baja.
Az orvosnál többen vannak, várnunk kell. Majd jön a mérlegelés, 4470g és 56 cm hosszú. 940g-mal több a kisfiam a hazaadott súlyához képest. Szóval gond nincs:) Az orvos vizsgálat után azt javasolta, hogy szopi előtt tegyük a hasára naponta többször is, hogy erősödjön a nyakizma, mert azt látja egy kicsit gyengébbnek, egyébként minden rendben. Megkaptuk a beutalókat is, csípőszűrés 6 hetesen, valamint kontroll uh is, ez utóbbi a húgyhólyagban látott zavaros vizelet miatt, amit még az újszülöttkori ultrahangján láttak.
Végeztünk, megyünk haza. Ám előtte, mivel nagyon meleg volt, eszembe jutott, hogy jól jönne egy pár rövid ruha, a meglévők nem jönnek még rám:)
Így beugrottunk egy közeli boltba, ahol sikerült néhány jó darabot találni. Még útba ejtettünk egy elektronikai boltot is, itt én már a kocsiban maradtam, mert kisfiam felébred és sírt, melege volt. A kocsiban kapott enni. Most értem meg a tavaszi babák előnyét. Kicsivel könnyebb így szoptatni, mint télen pulcsiban...
Hazaérve ebédeltünk, majd eldöntöttük, hogy lemegyünk Szelidre, kirándulni. Utazás előtt szopi, majd indulás. Alszik az úton, sőt, néhány órás ott tartózkodás alatt is. Visszaindulás előtt, bár alszik, álmában megetetem, aztán visszaalszik. Hazafelé sírogat egy kicsit, de a cumi megvigasztalta.
Sikeres hazaérkezés után fürdés és alvás. Jó kirándulás volt. Most legalább leteszteltem, hogy hogy bírom mérleg nélkül. Jól ment, így is minden rendben volt.

3.hét - átmenet

Ezen a héten már többször előfordult, hogy délután nem kellett pótolnom a lefejt tejből, csak este. Így több kerül a fagyasztóba. Általában 40-60-80ml-es kiszereléseket készítek, hogy később jobban tudjak válogatni az adagok között.
A gyógyteákat brutál dózisban iszom (a végén leírom az összetételt), gyógyfüvesből 5x, görögszénából 3x, míg a mellé bevezetett citromfűteából (hogy nyugisabb legyek) 2x. E mellé jó sok vizet is fogyasztok.
Emellett jön a már rutinná vált mérlegelés is szopi előtt és után. Már 60-80g különbségeket mutat a mérleg. Persze most is gyakran előfordul, hogy csak 20-40 g között szopizik, mert csak szomjas volt, ezen már nem idegeskedem.
A lábam már egész jó, most naponta sétálunk 1 órát, csak a vége felé érzem, hogy szúr, de egyre jobban bírható a fájdalom. Jó kinn lenni.
Sikerült már botba is elmenni, pihenőszéket vettünk. Majdnem vízszintesig dönthető, játékhidas. Az utat jól viselte, semmi gondja nem volt.
Otthon ki is próbáltuk a széket, tetszett neki, csak kicsit kicsi még benne. Így csak rövid ideig tartom benne a gerince miatt, inkább fektetem a járókában. Később lesz majd jó a pihenőszék, amikor majd magammal vihetem a lakás több pontjára.
A fejést rendszeressé tudtam tenni. eddig hajnalban lefejtem az egyik mellet, amikor a másikból szopizott, ez a pótlás estére.80-100ml ez. Aztán sikerül már napközben is fejnem, többnyire.  Délután 5-től már nem fejek, nincs rá "időm", mert szopi után séta, majd újabb szopi után fürdés, aztán ismét szopi és már 10 óra van...
Innentől próbálkozom elaltatni és 23,30 körül már alszik is...
A héten mondhatom azt, hogy kezdek újra kiegyensúlyozott lenni. Megnyugtató érzés. Mindehhez persze hozzájárult az is, hogy sikerült megnyugodnom és emellett a teák is hatni kezdtek. Ezt kiegészítettük lézeres kezeléssel, aminek szintén éreztem a pozitív hatását. A lézert a lábamra is használtuk, anyósom kezelt vele. Rohamosan, napról napra kevésbé éreztem a fájdalmat, tényleg hatékony volt. Így lassan, de biztosan kezdek fizikailag is rendbe jönni...

Tejszaporító gyógytea:
ánizsmag 3 rész
csalán 5
édeskömény 5
kecskeruta 10
izlandi zúzmó 5
majoranna 2
kakukkfű 2
bazsalikom 2
Ezeket a magadott arány szerint kell összekeverni egy tálban, majd naponta 3-5 adagot fogyasztani.
Elkészítés: 1 csapott evőkanálnyi mennyiséget leforrázni, állni hagyni 20 percig. kicsit kesernyés, de iható. A hatását én fél napon belül éreztem, mégpedig úgy, hogy a tea utáni első napközbeni fejésem 20ml-ről 80-ra emelkedett!
Beszerzése: Herbária, gyógynövény vagy biobolt. A teák ára egyenként néhány száz forint. A kecskerutából érdemes egyből 2 zacskót venni, mert abból kell bele a legtöbb és hamar elfogy a keveréskor.

Görögszéna: kezdetben, ahogy a neten találtam, 5 percig állni hagytam, majd 10 percig forraltam. 1 teáskanálnyi görögszéna magot 2 dl vízzel öntöttem le.
Később, ahgoy olvasgattam a More Milk kapszula ( hatóanyaga görögszéna) használatát, áttértem a következő elkészítésre: 1 teáskanányi magra 2 dl víz és 3 percig főzni, előtte és utána 20-20 percig nem ettem és nem ittam. Szerintem így hatékonyabb, ezt is a tejből vettem észre.
Ára 500-600Ft körül mozog, 200g-ot lehet érte kapni, 1 hónapig biztos elég.
Minőségi mosható pelenka itt.

Homeopátia:
Urtica urens 5CH
Ricinus communis 5CH
Fontos a hígítás, csak ez a jó, más hígítás apaszt! 
Adagolás: 5 napig reggel és este 1 adag (5 golyó), majd 2 nap szünet vagy
1. nap 3*5 golyó
2. nap 2*5 golyó
3.nap 1*5 golyó
Ára egyenként 600Ft körüli.
Fontos, hogy előtte és utána 20-20 percig ne egyél és igyál.
Ezeket nem magamtól találtam ki, hanem szakember segítségét kértem: orvos, védőnő és gyógynövényes szakember. Azért volt nekem ez fontos, mert a neten sokmindent találtam, de nem lehettem biztos benne, hogy az infók mennyire pontosak.